Az egyre fogyó üzemanyag mellett most a cukorhiány okozhat gondokat

Az egyre fogyó üzemanyag mellett most a cukorhiány okozhat gondokat

Az InfoRádió tudósítása szerint egyre több boltban nincs cukor polcokon, sok üzletben korlátozzák a megvehető mennyiséget.

A hazai fogyasztás egy negyedét sem fogják tudni előállítani 2022-ben, miközben az elmúlt években méltánytalanul alacsony volt a cukor, illetve a cukorrépa ára, ami miatt a termelők évről évre csökkentették a vetésterületet

– közölte Dorogi Árpád, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke, a Cukor Terméktanács és Szakmaközi Szervezet elnök-helyettese.

2017-ben még 15 500 hektáron termesztettek itthon cukorrépát hazai feldolgozásra, de 2021-ben már csak 10 500 hektáron, idén pedig már csupán 8600 hektáron.

A helyzetet tovább súlyosbította az aszály. Dorogi Árpád szerint ezért kevés lesz az alapanyag, amit a hazai cukorgyártó fel tud dolgozni Kaposváron. Ez pedig azt jelenti, hogy drága lesz a cukor.

Európán kívül is csökkent a kínálat, nagyon megemelkedtek az árak, nőttek a szállítási költségek, és ellátási problémák is keletkeztek.

Hírdetés

A Cukor Terméktanács elnök-helyettese szerint az alapvető probléma, hogy több cukrot fogyasztunk, mint amennyit termelünk.

Magyarországon évente háromszázezer tonna cukor fogy, tavaly viszont csak nyolcvanezer tonnát tudtak megtermelni itthon. Idén várhatóan csak hatvanezer tonna körül lesz ez a mennyiség

– tette hozzá Dorogi Árpád.

A boltokban tapasztalható hiányt azonban Dorogi szerint nem lehet csak azzal magyarázni, hogy itthon keveset gyártanak és a világpiacon is csökkent a kínálat.

A cukorra is bevezetett hatósági árak miatt veszteségesek a kereskedők, mert a beszerzési árnál jóval olcsóbban lehet árusítani

– jelentette ki Dorogi Árpád, a Cukorrépa Termesztők Országos Szövetségének elnöke.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »