Az egyik szemünk sírt, a másik nevetett a közelmúltban!

Értékvesztés és értékelismerés is érte a felvidéki magyarságot: sajnos, megszűnt a Szabad Újság, viszont Európai Polgári Díjban részesült a Csemadok!

 

Két azonos értékrend mentén működő intézmény bukása és elismerése! Mindkettőnek a felvidéki magyar hagyományrendszer illetve szokásrend a buktatója illetve éltetője.

 

A Szabad Újság a kilencvenes évek elején megpróbált napilappá válni, és konkurenciát jelenteni akkoriban az egyetlen magyar nyelvű napilapnak, az Új Szónak, de nem sikerült naponta megjelenő lapként megvetnie a lábát a felvidéki magyarság körében, mert az emberek a megszokottat vásárolták illetve arra fizettek elő.

 

Sikerült az Új Szónak a „Világ proletárjai egyesüljetek!” fejléces szlogent elfeledtetni, valamint az SZLKP napilapját polgárok napilapjává „varázsolni”, elhitetni a változást, mert megvolt rá a kabátfordító apparátusa, eszközrendszere, terjesztői bázisa, meg aztán sokan nosztalgiából, csakazértis!

 

Két napilapot nem bírt el a felvidéki magyarság!

 

Két napilapot pedig nem bírt el akkoriban (se) a felvidéki magyarság annak ellenére, hogy a kilencvenes évek elején (utoljára akkor) a népszámlálási adatok szerint gyarapodtunk is, és  még sehol sem voltak a ma már nem napra-, hanem percre-kész internetes újságok, melyek napjainkban az írott napisajtó létét veszélyeztetik, így a nagy túlélő felvidéki magyar napilapét is.

 

Képarchívum

 

Aztán hetilapként se igen tudta megvetni a lábát a Szabad Újság a szlovákiai magyarok körében, mert kitűnő írásai, elemzései ellenére valahogy mindig igyekezett sokat markolni, napilapként viselkedni, mindent felölelni, olyat is, ami nem biztos, hogy egy hetilap feladata lett volna, és ezért kevesebb olvasót tudott megfogni!  Aztán idővel a magyarországi bulvár hetilapok is komoly konkurenciát jelentettek, hozzájuk hasonlóvá pedig nem akart válni.

 

A közelmúltban a szokatlan, heti háromszori megjelenés sem hozta meg a várt eredményt, inkább zavaró volt a változás, egyrészt nem volt képes az aktualitását erősíteni és konkurenciát jelenteni a magyar nyelvű napilapnak, másrészt precedens nélküli volt a napilapok, hetilapok megszokott világában.

 

Kedvezőtlen politikai hátszélben

 

Persze a politikai háttér sem változott kedvezően 2009 után a konzervatív újságírói szemléletet, magyarságtudatot és nemzeti összetartozást közvetítő Szabad Újság számára. Amíg a Most-Hidas szimpatizánsok emiatt elvből nem olvasták a lapot, addig az MKP szimpatizánsai megszokásból és tájékozódásigényből az Új Szót olvasták.

 

Az objektivitás másodrendűsége miatt, az egyre nyíltabban felvállalt ideológiai hovatartozása és tendenciózus pártlappá válása miatt viszont egyre kevesebben olvassák. Ma már az emberek több és objektívebb hírforrásokból is tudnak tájékozódni!

 

A Csemadok képes volt megújulni

 

Annak ellenére, hogy a bársonyos forradalmat követően sokáig a pártállam csökevényeként kezelt Csemadokkal szembeni erős ellenszenv nyilvánult meg bizonyos politikai erők részéről, tapasztalva a tagság szervezet melletti kiállását és elkötelezettségét, idővel elhalkult, nem sikerült megtörni a szervezettségét. A magyar pártok megjelenésével a szocializmusban burkoltan, de tudatosan felvállalt érdekvédelmi szerepet sikerült a Csemadoknak kimondottan kulturálisra cserélni és decentralizálódni!

 

Csáky Pál és Anna Záborská EP-képviselők átadják Bárdos Gyulának, a Csemadok elnökének az Európai Polgári Díjat. Kép: MTI

 

Megmaradt a helyi szervezetek erős közösségépítő és összetartó szerepe, aminek magyarlakta településeinken felbecsülhetetlen és pótolhatatlan jelentősége van, ugyanúgy, mint hagyományaink őrzésének, kulturális és nemzeti értékeink közvetítésének, kulturális életünk szervezésének.

 

A Csemadok a mai napig legjelentősebb civil szervezetünk, ötvenezres tagsága van, áldozatos tevékenységük elismerése ez az Európai Polgári Díj, amelyben egy nemzeti kisebbségi szervezet elsőként részesült. Ez a fontos elismerés adjon most lendületet a további munkához, olyan megszokott és új tevékenységformákhoz is, amelyekben a fiatalok is örömmel megtalálják a helyüket.

 

 

Száraz Dénes

 

Nyitókép: Csáky Pál fb-oldala


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »