Az egyik legszebb történelmi település is oda lett a földrengésben

Az egyik legszebb történelmi település is oda lett a földrengésben

240 fölé emelkedett az olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma, százakat pedig még mindig eltűntként tartanak nyilván. Több ezer ház vált lakhatatlanná Lazio és Umbria tartományban. A mentésben a hadsereg is részt vesz. Az Európai Unió és az Egyesült Államok is felajánlotta segítségét az olaszoknak.

„Csend, csend!” – szólt hátra a többieknek az egyik tűzoltó Amatricében, a romok alól ugyanis hangokat hallottak. A törmelék eltávolítása után a mentők először a tíz év körüli kislány lábát látták meg, nemsokára pedig élve emelték ki. A gyerek szüleiről egyelőre semmit sem tudni.

Olaszországban sorra érkeznek a mentőalakulatok a földrengés sújtotta területekre, ahol még sokan lehetnek a romok alatt. Amatricében – ahol a hétvégén búcsút tartottak volna – a helyi szállodában körülbelül hetven vendég volt, eddig azonban csak hét holttestet sikerült kiemelni a romok alól. A települést egyébként tavaly az egyik legszebb történelmi településnek nyilvánították, a földrengés azonban most szinte az egészet romba döntötte.

Pescara del Tronto is szinte a földdel vált egyenlővé. A településnek mindössze 135 állandó lakosa van, nyaranta azonban sok a turista.

„Sok földrengést túléltem már az évek során, itt minden hét-nyolc évben van egy földrengés, de ekkora még soha nem volt, ilyen súlyos és ilyen sokáig tartó” – mondta Silvano Parla, egy helyi lakos.

A térségben még mindig mozog a föld, számtalan utórengést jegyeztek fel. Csak a múlt éjszaka több mint hatvan utórengés volt, a legerősebb a Richter-skála szerint 4,5-es erősségű volt. A földrengés sújtotta területeken nincs áram, az emberek sátrakban élnek. A térségét az olasz katonaság ellenőrzi, hogy megelőzzék az esetleges rablásokat, fosztogatásokat vagy más bűncselekményeket.

Az eddigi ismeretek szerint a földrengésnek nincs magyar áldozata, több román állampolgár viszont életét vesztette. Bukarest szerint öt román állampolgár vesztette életét az olaszországi földrengésekben, 11-et pedig eltűntként tartanak nyilván.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »