Az egyik brit lap elnézést kért a Szputnyik V-ről írt cikke miatt

Az egyik brit lap elnézést kért a Szputnyik V-ről írt cikke miatt

Az angol Daily Express elnézést kért, amiért leközölte azt az álhírt, amely szerint Oroszország annakidején ellopta az AstraZeneca oltóanyagának formuláját, és az alapján fejlesztette ki a Szputnyik V vakcinát. A hírt először egy orosz portál, a Meduza.io szellőztette meg, majd átvette a forrás lehivatkozása nélkül a The Sun bulvárlap is azzal a szöveggel, hogy “a brit titkosszolgálatoknak bizonyítéka van rá, hogy Putyin egyik kéme lopta el” a brit-svéd oltóanyag receptjét.

Később egy sor bulvárlap, köztük a Daily Express is átvette az információt. Október 11-én aztán a Szputnyik V forgalmazásáért felelős Orosz Közvetlen Beruházási Alap (RFPI) cáfolta a brit lapok értesüléseit, “újabb álhírek” terjesztésével vádolva meg őket, majd terjedelmes kommentárban mutatott rá az AstraZeneca és az orosz vakcina lényegi különbségeire.

Hírdetés

Az RFPI közölte, hogy “álhírek terjesztése helyett a brit sajtó és a kormányzati hivatalok inkább az AstraZeneca jóhírének védelmével foglalkozhatnának, amelyet a versenytársai folyamatosan kontextusokból kiragadott érvekkel támadnak”.

A cáfolatot követően a Daily Express elnézést kért a félretájékoztatásért, és teljes terjedelmében közölte az RFPI kommentárját. A The Sun azonban nem így tett, eredeti cikke végét csak annyival egészítette ki, hogy az RFPI valótlannak tartja a cikkben olvasható állításokat.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »