Az Egyesült Királyságban már a brazil mutáció miatt (is) aggódnak

Az Egyesült Királyságban már a brazil mutáció miatt (is) aggódnak

Brazíliában nem egy, hanem kettő mutációt azonosítottak eddig a kutatók. Ahogy a brit Kent-mutáciuó és a dél-afrikai variáns, úgy a brazil változatok is képesek jobban kapcsolódni az emberi sejtekhez, ezért jóval fertőzőképesebbek, mint a második hullámot okozó eredeti változat. A kettő közül egyelőre csak az egyik brazil törzs jelent meg a szigetországban.

A brit kormány azonban nem bízta a véletlenre. Csütörtökön gyakorlatilag egész Dél-Amerikával szemben beutazási tilalmat rendelt el (csak a brit állampolgárok mehetnek haza). Még Portugália is felkerült a listára amiatt, hogy nagyon intenzív a személyforgalom közte és Brazília között.

Hírdetés

Nagy-Britanniában jelenleg az új koronavírustörzs, a Kent-mutáció (B1.1.7) tombol. A statisztikák szerint fertőzőképessége 30-50 százalékkal nagyobb, mint az eredeti változaté. Ezt úgy kell értelmezni, hogy mivel a vírus könnyebben tudja felnyitni az emberi sejtek burkát, az ember ugyanattól a vírusmennyiségtől jóval nagyobb valószínűséggel betegszik meg.

A nagyobb fertőzőképesség önmagában is halálosabbá teszi a vírust: a több fertőzött több beteget és több halálos áldozatot is jelent.

Körkép.sk, BBC.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »