Az Egyesült Államokban radikalizálódott a manhattani gázoló

Az Egyesült Államokban radikalizálódott a manhattani gázoló

A legtöbb halálos áldozatot követelő terrortámadás történt tegnap 2001 óta New Yorkban. Az üzbég származású férfi már az Egyesült Államokban radikalizálódott, és kapcsolatban állt az Iszlám Állammal.

A New York-i merénylő 2010-ben az amerikai külügyminisztérium vízumlottó rendszerének köszönhette a munkavállalási engedélyét. Az amerikai elnök Twitter-üzenetében tudatta ezt, egyúttal kárhoztatva New York állam demokratapárti szenátorát, Charles Schumert, aki ezt a rendszert a szenátusban támogatta.

A zöldkártyaprogramnak is nevezett vízumrendszer keretében évente mintegy 50 ezer külföldinek adnak – egészen pontosan sorsolnak ki – amerikai munkavállalói vízumokat.

A 29 éves üzbég származású Sayfullo Saipov az amerikai hatóságok szerint már az Egyesült Államokban radikalizálódott, és itt lépett kapcsolatba az Iszlám Állam terrorszervezettel

„Amikor találkoztam vele, nem feltételeztem, hogy képes lenne ilyen dolgot tervezni vagy végrehajtani. Teljesen átlagos fickónak nézett ki. Nem tűnt egy gyűlölködő muszlimnak, vagy rasszistának, teljesen átlagos volt” – mondta Steven Newman, a merénylő egyik egykori ohiói szomszédja.

Az elkövető lakhelyeit az ohiói Stow-ban és a floridai Tampában az FBI már átkutatta

„Ijesztő. Nagyon ijesztő, mert ebből is látszik, hogy mennyire nem ismerjük a szomszédunkat. Akár még jó embernek is nézheti az ember, de igazából nem tudja, ki lakik a szomszéd lakásban. Miféle ember” – nyilatkozta Carla Cotto, Saipov egyik volt floridai szomszédja.

Az iszlamista férfi egy bérelt kisteherautóval Manhattan déli részén hajtott fel egy bicikliútra, és az ott tartózkodó gyalogosokat valamint kerékpárosokat gázolta el. A merényletnek eddig nyolc halálos áldozata van, több tucat sérültet kórházban kezelnek. A merénylőt a kiérkező rendőrök hasba lőtték, ő is túl van már a műtéten, életben van.

A hatóságok szerint magányos elkövető volt, aki az internetről kapott motivációt a gázolásos merénylet végrehajtásához.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »