„Az egész világ azt fogja hinni, Németországba visszatértek a nácik”

„Az egész világ azt fogja hinni, Németországba visszatértek a nácik”

Focival segítik a fiatal menekültek beilleszkedését az Egyesült Államokban. Németországban közben egyre nagyobb társadalmi és belpolitikai feszültséget okoz a bevándorlás: a baloldal már a nácik visszatérésétől tart, egy keletnémet városban pedig utcai összecsapások törtek ki a migránsok és a helyi szélsőségesek között.

Ahogy az Európába, úgy az Amerikába érkező menekülteknek a jelentős része is felnőtt kísérő nélküli gyermek. Az ő beilleszkedésüket segítené játékosan az ENSZ egyik jótékonysági szervezete. Az Egyesült Államokban indított integrációs program neve „Foci határok nélkül”.

„Küldetésünknek tekintjük, hogy a foci révén pozitív változást hozzunk, hogy segítsük az ide érkező fiatalokat: menekülteket, menedékkérőket és bevándorlókat leküzdeni az akadályokat, hogy befogadja őket az új közösségük és személyes sikereket érjenek el az életben” – mondta a Foci határok nélkül igazgatója.

A futball persze csak a látványosabb része a programnak, amelyben fontos szerep jut az oktatásnak is. A sportoló fiatalok számos tantárgy közül választhatnak, az angoltól a műszaki tanulmányokig. De minden a focival kezdődik.

„Nem kell ismerni egymás nyelvét. Egyszerűen csak játszunk, jól érezzük magunkat és barátokat szerzünk. Nem kell, hogy beszéljük az angolt vagy a másik nyelvét. Csak játszani kell” – mondta egy bhutáni menekült.

Hasonló erőfeszítések Európában is vannak, a bevándorlók beilleszkedése azonban még az első számú befogadó államban, Németországban sem zökkenőmentes. A legutóbbi botrány a Drezdához közeli Bautzenben tört ki, a városban részeg neonácik és szintén ittas menekültek estek egymásnak csütörtökön.

„Nagyjából 15-20 kísérő nélkül utazó fiatalkorú menekült csapott össze kb. 80 német származású fiatallal. Nők és férfiak egyaránt voltak mindkét csoportban, és mindkét csoport tagjai söröket fogyasztottak a városban. A bevándorló fiatalok kövekkel és üvegekkel dobálták meg a másik csoportot, aminek a tagjai pedig megpróbálták elkapni őket” – árulta el a rendőrparancsnok.

A növekvő etnikai feszültség a belpolitikában is érződik: az Alternatíva Németországnak nevű bevándorlásellenes párt egyre jobb eredményeket ér el a regionális választásokon. Berlinben vasárnap rendeznek voksolást, a baloldali bástyának számító német fővárosban az Alternatíva a felmérések szerint akár 15 százalékot is szerezhet.

A német főváros szociáldemokrata polgármestere Facebook-bejegyzésében azt írta: ha tényleg ilyen jól szerepelnek majd Berlinben a bevándorlásellenesek, az egész világ azt fogja hinni, hogy Németországba visszatértek a nácik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »