Az EBESZ kisebbségügyi főbiztosánál emeltek panaszt az ukrajnai románok

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosánál emeltek panaszt ukrajnai román kulturális szervezetek vezetői a szerdán kihirdetett új ukrán nyelvtörvény ellen – közölte a bukaresti Adevarul hírportál.

A bukaresti kormánytámogatással működtetett román nyelvű csernyivci BucPress hírügynökség által közölt, az Adevarul által csütörtökön idézett levél aláírói azt kérik Lamberto Zannier főbiztostól, hogy tegyen meg minden szükséges lépést az ukrajnai kisebbségek jogainak védelméért és „az ukrán mint államnyelv működéséről szóló törvény” alkalmazásának leállításáért.

A jogszabály szerintük súlyos csapást jelenthet a Csernyivci, Kárpátalja és Odessza megyékben tömbben élő őshonos román közösség oktatása, kultúrája és identitása számára.

Hírdetés

A 14 ukrajnai román értelmiségi által jegyzett dokumentum leszögezi: a nyelvtörvény az ukrán alkotmány számos cikkelyét sérti, és elfogadásakor semmilyen párbeszédet nem folytattak a nyelvi kisebbségek képviselőivel. A törvény szerintük jelentősen korlátozza az ukrajnai románok szerzett jogait az anyanyelvű oktatás, az anyanyelvű tájékoztatás, közéleti és kulturális rendezvények szervezése, a román nyelvű elektronikus és nyomtatott sajtó terjesztése terén.

„Az anyanyelvünk – az Európai Unió egyik hivatalos nyelve – ellen intézett támadás kétségessé teszi számunkra az európai integrációs törekvések valódiságát a (kijevi) parlament jelenlegi összetételében. Azt kérjük, tartsák be az – összes többi jogszabály felett álló – ukrán alaptörvényt, és fékezzék meg az általunk hagyományosan lakott területek etnikai arányainak megváltoztatását célzó asszimilációs folyamatok erősítését” – zárul az ukrajnai románok kulturális vezetői által megfogalmazott, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosához címzett levél.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »