Az átkosból ittragadt, újrahasznosítás után is penetráns MSZP most próbálja megoldani a szemétproblémákat

Az MSZP polgári engedetlenségi mozgalmat indít, ha a kormány szerdáig nem talál megoldást az országos hulladékgazdálkodási problémákra.

Szaniszló Sándor, a szocialisták fővárosi képviselője szombaton az Országház mellett tartott sajtótájékoztatón azt mondta, amennyiben a kabinet nem gondoskodik a zökkenőmentes hulladékszállításról, akkor arra kérik az elégedetlen állampolgárokat, hogy hozzák el a Kossuth Lajos térre az időben el nem szállított, szelektíven gyűjtött hulladékukat.

Őrsi Gergely, az MSZP budapesti alelnöke ugyanitt úgy fogalmazott, a kormány "rákosista módon" központosította a hulladékgazdálkodást, aminek eredményeként jelentősen csökkent a szolgáltatás színvonala.

Kiemelte, péntektől 116 településen leállt a szemétszállítás, a fővárosban pedig egyre többet késik az utcai gyűjtőedények és a szelektív kukák ürítése, ennek eredményeként Budapesten elszaporodtak a patkányok, egyre nagyobb a kosz az országban. Ez a probléma még csak köztisztasági, de közegészségyügyivé is válhat, ha a kormányzat nem lép gyorsan – tette hozzá.

Szaniszló Sándor megjegyezte, a kormány a vidéki veszteséges szemétszállítás finanszírozására elvonta a budapesti szemétszállítási díjakból évente keletkező milliárdos profitot, amelyet korábban patkányirtásra és a város takarítására fordítottak.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »