Az aradi vértanúkra emlékezett Kárpátalja magyarsága

Vértanúink példája azt üzeni nekünk, 21. századi magyaroknak: ha meg akarunk maradni és szabadságunkat meg akarjuk őrizni, akkor cselekednünk kell – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a nemzeti gyásznapi megemlékezésen csütörtökön Nagyszőlősön.

A báró Perényi Zsigmond Ugocsa vármegye 1849-ben kivégzett főispánjáról, felsőházi elnökről elnevezett középiskolában tartott központi kárpátaljai emlékünnepségen elmondott beszédében az államtitkár hangsúlyozta: “A hősök, akikre ma emlékezünk, különböző származású és hátterű, de egyformán magyar szívű férfiak voltak. Forradalmárok, akikre az áhított szabadság helyett halál, a virágzó jövő helyett pedig bitófa és golyó várt”.

Mégis bátran és felemelt fővel fogadták az ítéletet, mert tudták: a vérrel öntözött földből új élet sarjad, és áldozatuk felszabadulást és boldogságot hoz majd a hazának és az utókornak. Hasonlóképp érezhetett báró Perényi Zsigmond, Ugocsa vármegye főispánja is, aki akkor sem tagadta a Függetlenségi Nyilatkozattal való azonosulását, amikor látta, hogy súlyosan fog fizetni érte – emlékeztetett. A politikus kiemelte: “Az emlékezés sohasem csak a múltról szól. Vértanúink példája azt üzeni nekünk, 21. századi magyaroknak: ha meg akarunk maradni és szabadságunkat meg akarjuk őrizni, akkor cselekednünk kell”. Míg 167 évvel ezelőtt fegyverrel, ma tettekkel kell küzdenünk nemzetünk és közösségeink fennmaradásáért – folytatta, megjegyezve, hogy a kárpátaljai magyarság élen jár ebben a küzdelemben.

Az Ukrajnában dúló háború és gazdasági válság ellenére a kárpátaljai magyar közösségnek sikerült nem csak túlélnie és megmaradnia, de meg is erősödnie – mondta. A tavaly októberi ukrajnai helyhatósági választásokon tanúsított példás összefogásnak köszönhetően a kárpátaljai magyarság soha nem látott számban van ma jelen a megyei tanácsban (közgyűlésben), valamint a járási és városi önkormányzatokban – mutatott rá. Ennek kapcsán elismerését fejezte ki a kárpátaljai magyarság vezetőinek azért, hogy kitartó munkájuknak köszönhetően a közösség megkerülhetetlen politikai erővé vált, és – a szavaival – erősebb, mint valaha. “Fontos, hogy tudják: az anyaország hálás önöknek azért a munkáért, amit a kárpátaljai magyarság szülőföldön való boldogulásáért végeznek, hisz számunkra is kulcsfontosságú az önök megmaradása” – hangsúlyozta, emlékeztetve arra, hogy a magyar kormány ezért is fordít kiemelt figyelmet Kárpátaljára. “Jelentős támogatásban részesítjük a kárpátaljai nemzeti jelentőségű intézményeket, a magyar pedagógusokat, művészeti iskolák magyar tanárait, a magyar nyelven szolgálatot teljesítő egészségügyi dolgozókat és hitoktatókat, tegnapelőtt pedig a kárpátaljai magyar újságírók támogatására is pályázatot írtunk ki” – közölte. A kiemelt figyelmet bizonyítja az is – fűzte hozzá -, hogy a tavalyi évben a magyar kormány külön kormánybiztosságot hozott létre Kárpátalja segítése céljából, amely szintén jelentős támogatást biztosít a térség számára. “Szeretném önöket biztosítani arról, hogy az anyaországra, ahogy eddig, úgy a jövőben is mindig számíthatnak” – jelentette ki Potápi Árpád János, aki köszönetét fejezte ki azoknak a honfitársainak, akik állampolgári jogukkal élve részt vettek az október 2-i, kényszerbetelepítés elleni népszavazáson.

Barta József, a megemlékezést szervező Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (MKSZ) alelnöke, a Kárpátalja megyei tanács elnökhelyettese beszédében azt emelte ki, hogy az aradi vértanúk példát mutatnak a kárpátaljai magyaroknak, miként kell küzdeni a megmaradásért. Mint hangsúlyozta, köszönet illeti a magyar kormányt azért a sokrétű támogatásért, amelyet a kárpátaljai magyarságnak nyújt a szülőföldjén közösségként való megmaradásához.

A szónok a KMKSZ nevében üdvözölte az október 2-án tartott magyarországi népszavazás eredményét. Ez szerinte feljogosítja a magyar kormányt arra, hogy meghozza azokat a jogi lépéseket, amelyek az alaptörvényben is rögzíthetik a kényszerbetelepítések tilalmát.

A megemlékezés zárásaként Potápi Árpád János, Barta József, Buhajla József, ungvári és Szalipszki Endre, beregszászi magyar főkonzulok megkoszorúzták Perényi Zsigmondnak a nagyszőlősi magyar középiskola kertjében álló szobrát.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »