Az anyanyelvhasználat kicsinyítő képzője

Előrelépéseket tartogat a kisebbségi anyanyelvhasználat terén az új közigazgatási törvénykönyv, amelynek tervezetét a héten fogadta el a szenátus, és a döntéshozó kamaraként eljáró képviselőház asztalára került.
A több évtizedes jog- és érdekérvényesítési folyamat, szélmalomharc ismeretében ugyanakkor le kell szögezni, a mostani – még csak várható, remélt – megvalósítás jelentősége relatív: attól függ, hogy milyen elvárásokhoz, ígéretekhez viszonyítjuk.

Természetesen vitathatatlan, hogy a jelenlegi helyzethez képest sikerként könyvelhető majd el, ha az új közigazgatási kódex – az RMDSZ tájékoztatásának megfelelően – az utcák, terek, parkok többnyelvű feliratozásában, a hatóságokkal folytatott anyanyelvű kommunikációban és a törvény megengedő értelmezésében is elősegíti az anyanyelvhasználat térnyerését. Jól kivehető, hogy a bukaresti magyar érdekképviselet ismét rátalált a gázpedálra: a kormány és az államfő egymásnak feszülése, az egyre inkább kiéleződő belpolitikai válság árnyékában, illetve a PSD–ALDE-koalíció által megsínylett parlamenti „átigazolások”, no meg az ellenzék által tervezett bizalmatlansági indítvány tudatában újra megerősödött alkupozícióban állhatott elő kéréseivel.

Ugye, ismerős a helyzet: csaknem egy évvel ezelőtt az RMDSZ karnyújtásnyira állt az elmúlt évtizedek legnagyobb megvalósításaitól. Ám akkor, a néhány óra leforgása alatt pusztító erejűvé dagadó nacionalista és magyargyűlölő ellenszélben Liviu Dragneáék meghátráltak, és végül a szövetség támogatása nélkül hajtották végre – sikeresen – a saját akkori miniszterelnökük, Sorin Grindeanu félreállítását célzó „öncsonkítást”.

Az ebből fakadó, súlyos odamondásokkal tarkított konfliktus hamar elhalkult, a parlamenti együttműködés pedig nem sérült. Az RMDSZ továbbra is megszavazta az itthon és külföldön szüntelenül bírált igazságügyi, Btk.- és büntető perrendtartásbeli módosításokat, miközben a kormány támogatását adta a képességfelmérő és az érettségi románvizsgájának speciális tanterv szerinti megrendezéséhez (amely majd csak évek múlva alkalmazható), illetve megszavazta a kórházi anyanyelvhasználatot elősegítő törvénymódosítást (amely módszertan és végrehajtási utasítások nélkül alkalmazhatatlan).

Az RMDSZ most látta elérkezettnek az időt, hogy az eddigieknél többet „hajtson be” a kormányon, ám a „számla végösszege” jócskán elmarad attól, amelyet a szövetség egy évvel ezelőtt nyújtott be. Még ha a március 15. hivatalos ünnepnappá nyilvánítását vagy a kulturális autonómia tervezetét „jegeljük” is, és csak a közigazgatási módosításokra összpontosítunk, akkor is jelentős a visszalépés.

Elég, ha csak arra gondolunk, hogy tavaly júniusban a jelenlegi 20-ról még 10 százalékra akarták csökkenteni azt a küszöböt, amely fölött bizonyos anyanyelvi jogokkal élhetnek egy település kisebbségi lakosai – a mostani tervezet csupán a 20 százalékos határ fölött bővítené a jogokat, alatta pedig csupán lehetőséget biztosít rá. Ugyanakkor a szimbólumhasználat szabályozására most nem tért ki a szövetség kommunikációja.

Felülnézetből alátekintve a jelentős előrelépések lényegesen „összemennek” az egy évvel ezelőtt elérhető közelségbe került megvalósításokhoz képest, arról nem is beszélve, hogy a kampányban mennyire ütős ígéretek, célkitűzések hangzottak el – úgy mint a magyar nyelv hivatalossá válása a Székelyföldön. Minden bizonnyal az RMDSZ úgy érezte, most csak ennyit lehet kisajtolni, és nem baj, ha a sajt kicsi és büdös: attól még finom. Ezzel azonban csak az ínyencek száját lehet betömni.

Elviekben a kódex előírja például a magyar utcanevek kihelyezését, de számtalan kérdésben a helyi hatóságok „jóindulatára” bízza a megvalósítást. Így megint oda lyukadhatunk ki, hogy megvan a törvény, de tükörfordítások ellen kell harcolni, mert az önkormányzat nem hajlandó a hagyományos magyar elnevezéseket használni. Szóval lehet, lesz még baj elég, miközben korog a gyomor.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »