“Az amerikaiak velünk vannak” – rendkívüli interjú egy terrorvezérrel Aleppóból

“Az amerikaiak velünk vannak” – rendkívüli interjú egy terrorvezérrel Aleppóból

abualezz

KÖLNER STADT-ANZEIGER

Az amerikaiak velünk vannak” címmel rendkívüli interjút készített a kölni lapban a Dzsabat Al-Nuszra terrorszervezet parancsnokával Jürgen Todenhöfer, az Iszlám Államot legjobban ismerő német újságíró egy kőfejtőben, a szíriai  Aleppó mellett. Az interjúból kiderül, hogy a terrorszervezetet az amerikaiak a Washington által támogatott kormányok segítségével látja el fegyverekkel. Ráadásul amerikai kiképzők is jelen vannak Szíriában, akik a terroristáknak megtanítják az új fegyverek és hadfelszerelések használatát. Az interjút adó Abu Al Ezz kijelentette, arra számítanak, hogy még több korszerű fegyvert kapnak támogatóiktól, amelyek segítségével legyőzhetik a szíriai kormányt. Hozzátette: „A harc kemény. A rezsim erős és Oroszország támogatja”. Elmondta, az amerikai TOW rakétáknak hála erőegyensúlyba kerültek a „rezsimmel”. „Tankjaink Líbiából érkeztek Törökországon át, de mellette még BM-21-es rakétakilövőket is kaptunk”.  Al Ezz azt is elmondta, hogy pénzt is kaptak adott katonai célok eléréséért. „500 millió szíriai fontot /mintegy 2,3 millió amerikai dollárt) kaptunk Szaúd-Arábiától. Az Al Muszlimijában lévő gyalogsági kiképző iskola elfoglalásáért 1,5 millió dínárt /mintegy 500 000 amerikai dollárt/ kaptunk Kuvaittól, és Szaúd-Arábiától 5 millió dollárt”. „A pénz nem egyénektől, hanem e kormányoktól jött”, tette hozzá. „Izrael most támogat bennünket, mert Izrael háborúban áll Szíriával és a Hezbollah-val”, jelentette ki. Azt is elmondta, hogy a Nyugat egyengette a dzsihadisták útját Szíriába  Németországból, Franciaországból, Nagy-Britannia, Amerikából „és valamennyi nyugati országból”. Azt is megerősítette, hogy a milicisták az oroszok és amerikaiak között kötött tűzszünetet arra használják, hogy új offenzívát indítsanak. Újra rendezték erőiket valamennyi szíriai tartományban. Hangsúlyozta, a Dzsabat Al-Nuszra nem engedi, hogy emberbaráti segítség érje el Aleppo városát. Nyíltan kimondta azt is, hogy a Dzsabat Al-Nuszra „az Al-Kaida része”. (Az Al-Kaidát vádolják a 9/11-es támadással Amerika ellen.) „A helyzet az, hogy korábban az Iszlám Állammal együtt voltunk, de mivel az Iszlám Államot a nagyhatalmak, mint Amerika politikai érdekei és céljai szerint használták, a csoport eltávolodott elveinktől”.

 

THE NEW YORK TIMES

A franciaországi ’Dzsungelben’: a kétségbeesett migránsok továbbra is Calais felé mennek” címmel a vezető amerikai lap Calaisból tudósítva azt írja, áramlanak az afganisztáni, szudáni, eritreai és máshonnan érkező migránsok a táborba. Naponta csaknem százan érkeznek a Csatorna partja mentén épült táborba, ahonnan végső célpontjuktól 50 km távolságra vannak. A francia hatóságok másfél éve akarják lebontani a Dzsungel néven ismert hatalmas tábort. Legutóbbi kísérletük alkalmával, márciusban, amikor négyezren éltek ott, csaknem a felét bontották el. Azóta a tábor csaknem kétszeresére nőtt és a jelképévé vált Európa impotenciájának abban, hogy „oly sok elkeseredett ember beáramlásával megbirkózzon”.  Hollande elnök hétfőn ígérte, hogy elbontják a tábort. A hatóságok pedig azt, hogy a bontási munkákat októberben kezdik és az év végére fejezik be.

POLITICO

Matteo Renzi nem is annyira titkos fegyvere: EU-gyepálás” címmel az amerikai portál európai kiadása arról ír, hogy az olasz miniszterelnök most az Európai Unió ellen küzd saját állása megőrzéséért, és még azok az uniós vezetők is, akik nagyon nem szeretik bírálatát, „megértik, hogy a tömb túlélése sikerén múlhat”. Renzi a jövőjét az alkotmány reformjáról most december 4-re tervezett népszavazásra tette fel. A közvéleménykutatások egyenlően oszlanak meg az igen és a nem között, és ez arra késztette Renzit, hogy nagyokat rugdaljon Brüsszelbe, az uniós migrációs politikába és a németek által vezetett megszorító doktrínába, hogy magához édesgesse az euroszkeptikus szavazókat.

 

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

Augusztusban váratlanul erősen megugrott a munkanélküliség Franciaországban. A kormány a terrorizmust okolja érte, írja a német gazdasági-politikai hírportál, ugyanis ez csökkentette az országba érkező turisták számát. A munkaügyi minisztérium hétfői közleménye szerint 3,56 millió munkanélküli volt augusztusban, ami ötvenezerrel több a júliusi számnál.

*             *             *
Az izraeli Leviathan földgázmező kiaknázását vezető Noble Energy amerikai konzorcium aláírta első, 10 milliárd dollár összegű exportszerződését Jordániával. Ezzel  Izrael megtette az első lépést, hogy fontos szerepet játsszon a globális energiapiacon olvasható az „Izrael amerikai segítséggel válik földgáz-nagyhatalommá” címmel megjelent cikkben. A földgáz-szállítás 2019-ben kezdődik.

 

DER WACHTER

A független német nyelvű médiafigyelő portál tegnap szó szerinti fordításban közölte a True Activist angol nyelvű portálon szeptember 15-én megjelent információt, mivel arra eddig a fősodratú média nem mutatkozott vevőnek.  A cikk azt ismerteti, hogy a Facebook hivatalosan elismerte, az izraeli kormánnyal közösen cenzúrázni fogja azon tartalmakat, amelyek az izraeli kormányzati tisztségviselők nem tartanak kívánatosnak. Az izraeli kormány miniszterei és a Facebook magas szintű munkatársai szeptember 11-én találkoztak. Az előbbiek legnagyobb aggálya volt a BDS (Izrael bojkottja, szankcionálása és az onnan való tőkekivonás érdekében alakult jogvédő szervezet) igen nagy globális sikere. A találkozót hónapokon át tartó munkával készítették elő. A beszámoló a végén azt a következtetést vonja le, hogy ezzel jelentős lépést tettek „a közösségi média fasizálódása felé”. Látható, hogy a kormányok egyre kevésbé tolerálják a kezdetben az információ szabad áramlása eszközeként dicsért világhálót.

 

COUNTERPUNCH

Hillary Clinton Oroszország elleni kampánya” címmel az amerikai háborúellenes portál arról ír, George H. W. Bush volt amerikai elnök Hillary Clintonnak nyújtott „nem meglepő támogatása” erősíti az amerikai háborús uszítók táborát, „beleértve a neokonn és ’liberáis beavatkozáspárti’ táborokat”. Ezek örömmel bombázzák Szíriát, hogy végrehajtsanak egy olyan rendszerváltást, amelynek végén Hillary Clinton hallathatja „diadalittas Tarzan-kiáltását”, amely majd így hangzik: „Jöttünk, láttunk és Szíria meghalt!”. A portál ezután belegyalogol az amerikai fősodratú sajtóba, amiért az alig foglalkozott az orosz határoknál tartott, soha nem látott méretű NATO-hadgyakorlatokkal, miközben naponta szidalmazza az orosz elnököt, mint aki Európát fenyegeti és vissza akarja állítani a Szovjetuniót. Mindezt minden kételkedés nélkül szajkózzák a kábeltévé hálózatok műsorvezetői, akik készen kapják hírcsomagjaikat a szerkesztőktől. A cikk azzal zárul, hogy érdemes elővenni a Demokrata Pártnak az egykori republikánus elnökjelölt Goldwater  elleni plakátjait, amelyen ez a felirat volt olvasható: „Féljetek emberek, féljetek!”.

 

RT FRANCAIS

Egyes körökben hatalmas felháborodást váltott ki az, hogy a norvég nemzeti színház egyik vezető színésznője elegáns székben ülve videón kért bocsánatot azért, mert addig együttműködtek a tel-avívi HaBima nemzeti színházzal, holott az izraeli színház, mint mondta a díva, „emberi arcot” próbál kölcsönözni „a zsidó állam háborús gépezetének”. Az angolul beszélő Gjertrud Jynge kijelentette (a videó a cikkhez mellékelve a globális orosz tévé francia portálján), „Ez fontos nap a norvég nemzeti színháznak”. A két színház közötti, oslói részéről most felmondott együttműködés 2014-ben kezdődött az „Európai Színházak Uniója” égisze alatt működő „Terrorizmus” projekt részeként.

 

THE WALL STREET JOURNAL

Az Egyesült Államokban a gyilkosságok 2015-ben 10,8 %-kal nőttek 2014-hez képest, jelentette hétfőn az FBI, ami erős ugrás és aggodalomra ad okot. Az eddigi legnagyobb emelkedés az elmúlt két évtizedben 2005-ben volt, amikor a gyilkosságok száma az előző évihez képest 3,7 %-kal nőtt.

 

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »