Az amerikaiak nem lépnek ki a NATO-ból

Az amerikaiak nem fognak kilépni a NATO-ból, a többi között azért sem, mert az észak-atlanti szövetség rendkívül fontos az Egyesült Államoknak, érdekük, hogy létezzen és erős legyen – mondta Magyarics Tamás Amerika-szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tanszékvezetője az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

A szakértő, akit a brüsszeli NATO-csúcstalálkozóról kérdeztek, hozzátette: az, hogy amerikai vezetéssel hozták létre 1949-ben a NATO-t, és a szervezet költségvetésének olyan nagy részét fedezi Washington, nem azt mutatja, hogy nekik ez ne lenne érdekük, épp ellenkezőleg.

Közölte: Európában körülbelül 50 ezer amerikai katona állomásozik, több mint 30 ezren Németországban, 10-12 ezren a balti államokban és Lengyelországban, további ötezren más országokban, valamint próbálják növelni az úgynevezett előretolt jelenlétet Közép- és Kelet-Európában; és ezek a jelek szerinte nem arra mutatnak, hogy az amerikaiak távozni akarnának a NATO-n keresztül Európából.

Jelezte: az új amerikai külügyi vezetésben is az az uralkodó szemlélet, hogy három nagyon komoly “kihívója” van az Egyesült Államoknak a világon, Kína a Távol-Keleten, Irán a Közel-Keleten és Oroszország Közép-Európában. Ezek után illogikus lenne az amerikaiaktól, ha visszavonulnának ezekből a pozícióikból – tette hozzá.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »