Az amerikai republikánus tábor konferenciája Budapestre érkezik tavasszal

 

Budapestre érkezik jövő tavasszal a Conservative Political Action Conference (CPAC) elnevezésű konferencia, amely az Egyesült Államokban a konzervatív oldal politikai rendezvénye, a republikánus tábor seregszemléje.

Hírdetés

Az ezt bejelentő szerdai fővárosi sajtótájékoztatón Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója azt mondta, a magyar és az amerikai konzervatívokat összeköti a hagyományos értékek tisztelete, a haza szeretete, valamint hogy fontosnak tartják a családot, a nemzet biztonságát, a határok védelmét. Bár elválasztja őket egy óceán, mindkét országban úgy érzik, „átfogó támadás alatt áll” az életmódjuk.
   
A konferenciát reményeik szerint március végén tartják – közölte Szánthó Miklós.
   
Megjegyezte, hogy a CPAC-n republikánus amerikai elnökök is többször felszólaltak. Kérdésre felelve azonban nem árult el részleteket a budapesti eseményen résztvevők névsoráról, jelezve: még szervezik az eseményt. Céljuk mindenesetre, hogy sok államból kiemelkedő politikusokat, újságírókat, influenszereket hozzanak el Magyarországra.
   
Az Alapjogokért Központ igazgatója a legnagyobb, legbefolyásosabb amerikai jobboldali seregszemlének nevezte a CPAC-t.
   
Úgy fogalmazott, hogy „a progresszív fősodor” Európában és az Egyesült Államokban is igyekszik elnyomni az eltérő véleményeket, lerombolni a család intézményét; egy határok és nemzetek nélküli világot akarnak létrehozni. „Agresszív genderideológiát” terjeszt, és azonnal letámadja azokat, akik meg akarják erősíteni a határok védelmét az illegális bevándorlással szemben – sorolta.
   
Szánthó Miklós úgy vélekedett, hogy Nyugaton sok helyütt már nem a szabadság, hanem az érzékenység tisztelete dívik. A magyaroknak joggal lehet olyan benyomásuk, hogy mire e régióban legyőzték a szocializmust, annak egy megújított formája diadalt aratott a nyugati egyetemeken és a nyugati politikai elit liberális köreiben – hangoztatta.
   
Érzékelhető, hogy a baloldaliak, szocialisták, liberálisok, progresszívek „egész egyszerűen túltolják a bringát”. A legszélsőségesebb elképzeléseket akarják megvalósítani, és ez természetszerűleg hív életre konzervatív ellenreakciókat – jelentette ki.
   
Úgy látják, hogy Európában és az Egyesült Államokban is érzékelhető egy „konzervatív reneszánsz”, „konzervatív ellenforradalom”. Az Alapjogokért Központ célja a CPAC megszervezésével, hogy hidat képezzen a két kontinens konzervatívjai között – mondta az igazgató. Hozzátette: meg akarják mutatni, hogy a liberálisok állításával szemben a nemzeti konzervatív erők igenis képesek nemzetközi szinten együttműködni.
   
A CPAC rávilágít arra, hogy Magyarország a „konzervatív reneszánsz” motorja – jelentette ki Szánthó Miklós, megjegyezve: jövőre újabb fokozatba akarnak kapcsolni.
   
Dan Schneider, a CPAC-t szervező American Conservative Union (ACU) ügyvezető igazgatója angol nyelvű beszédében kiemelte, hogy már Ázsia, Dél-Amerika és Ausztrália is helyet adott a rendezvényüknek. Európában azonban még sohasem tartották.
   
Kritikus kérdésnek nevezte a nemzeti szuverenitást és a szabadságot.
   
Azt mondta, Magyarország kiváló hely a CPAC megrendezésére.
   
A konzervatív ideológia lényege a legjobb régi értékek megőrzése mindenki számára – hangoztatta Dan Schneider, aki úgy vélekedett, hogy a liberálisok minden hagyományosat elpusztítanak „furcsa ötleteikkel”.
   
A sajtótájékoztatón aláírták a budapesti esemény megrendezésének alapdokumentumául szolgáló megállapodást.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »