Az amerikai hírszerzés szerint Oroszország Észak-Koreához fordult fegyverekért

Az amerikai hírszerzés szerint Oroszország Észak-Koreához fordult fegyverekért

Az amerikai hírszerzés információi szerint Oroszország megkereste Észak-Koreát, hogy több millió rakéta és tüzérségi gránát beszerzéséről tárgyaljon – közölte az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon szóvivője kedden, megerősítve a témáról szóló amerikai sajtóértesülést. A hírszerzés értesüléseiről először a The New York Times című lap számolt be.

Pat Ryder dandártábornok egy sajtótájékoztatón hivatalosan annyit közölt:

úgy tudják, kifejezetten Moszkva kereste meg a phenjani vezetést a vételi szándékkal, ám arról egyelőre nincs tudomásuk, hogy létrejött-e már üzlet, és megkezdődtek-e a szállítások.

Hírdetés

A szóvivő az MTI szerint megjegyezte, hogy ez az értesülés 

„rámutat és aláhúzza Oroszország helyzetét, amelyben a háború miatt találta magát logisztikai téren és képességeinek fenntartását illetően Ukrajnában”.

Észak-Korea azon három ország közé tartozik – Oroszország és Szíria mellett -, amely függetlenként ismeri el az Ukrajnától elszakadását kimondó luhanszki és donyecki régiót. Észak-Korea az elmúlt időszakban fokozta rakétakísérleteit is, idén eddig már mintegy harmincat hajtott végre, köztük 2017 óta először interkontinentális ballisztikus eszközt is tesztelt.

Az amerikai sajtó a múlt héten arról számolt be, hogy Oroszország az ukrajnai fronton bevethető, fegyverek szállítására alkalmas drónokat vásárolt Irántól. A CNN azt jelentette, hogy a pilóta nélküli repülőgépeket augusztusban katonai tehergépekkel szállították el egy iráni katonai repülőtérről Oroszországba.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »