Az amerikai fegyvermultik Clintonban biznak, hogy gigahasznot prezentál nekik – meg a koporsókészítők

Az amerikai hadiipar óriáscégei, amelyek adományaikkal hagyományosan a republikánusokat támogatják, az idén megtörték a hagyományt, és többségükben a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton mögé álltak. Hillary Clinton – a Szövetségi Választási Bizottság adatai szerint – eddig kétszer annyi adományt kapott a nagy hadiipari cégek és a Pentagon vezető munkatársaitól, mint Donald Trump.

Magyar Menedék - Ősmagyar

A pénzadományok többsége a két hadiipari óriás, a Lockheed Martin és a General Dynamics embereitől érkezett. Ez jelentős fordulat a 2012-es elnökválasztáshoz, sőt, a korábbi évtizedek gyakorlatához képest. 2012-ben ugyanis a hadiipar Mitt Romney republikánus elnökjelöltet támogatta, s az elmúlt évtizedekben is a mindenkori republikánus jelöltek mögött sorakozott fel.

Amióta azonban a Republikánus Párt Donald Trumpot választotta elnökjelöltjéül, nemcsak a Lockheed Martin és a General Dynamics, hanem az ország huszonöt legnagyobb hadiipari cégének munkatársai is Clintont támogatják. A Demokrata Párt elnökjelöltjének eddig 93 ezer dollárt adományoztak, míg republikánus vetélytársának kampányára 46 ezer dollár érkezett tőlük. Néhány, úgynevezett nagy név is Clintonnak nyitotta meg a bukszáját: például Edward Kangas, a United Technologies igazgatótanácsának elnöke, John Casey, a General Dynamics haditengerészeti részlegének vezetője, vagy Vivek Lall, a General Atomics egyik vezetője, vagy Pam Wickham, a Raytheon alelnöke. A Raytheon kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője viszont Donald Trump kampányának adott pénzadományt.

Közben szerdán Joel Benenson, a Clinton-kampány főstratégája a CNN hírtelevíziónak adott – és más televíziós műsorok által is idézett – hosszas televíziós interjúban tagadta az AP hírügynökség összeállítását, miszerint a Clinton Alapítvány nagy adományozóinak szabad bejárásuk volt a külügyminisztériumba Hillary Clinton külügyminiszteri megbízatása idején.

“Ez az asszony a világ több mint tizenhétezer vezető politikusával és megszámlálhatatlanul sok más kormányzati tisztségviselővel találkozott, és most 185 találkozóját veszik górcső alá és abból vonnak le következtetéseket” – magyarázkodott Benenson az AP összeállítását elemezve.

A hírügynökség szerint ugyanis százötvennégy olyan személyből, aki nem állt munkakapcsolatban a kormányzattal, de Clinton külügyminiszterként fogadta őket, vagy telefonon kapcsolatban állt velük, nyolcvanöten pénzadományokat juttattak a Clinton Alapítványnak. Hasonlóképen védelmébe vette Clintont és a családi alapítványt Robby Mook, a Clinton-kampány menedzsere, aki az MSNBC televíziónak nyilatkozott.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »