Az amerikai egyetemeken egyre kevesebben imádják Izraelt

Az egyik legbefolyásosabb amerikai cionista szervezet, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) szerdán nyilvánosságra hozott közleményében megállapítja: az amerikai főiskolai és egyetemi campusokon jelentősen megnövekedett az antiszemitizmus. A jelentés hatvan campuson kilencven incidensről számol be, ami az előző évihez képest jelentős növekedés. 2014-ben ugyanis negyvenhárom főiskolai és egyetemi intézményben negyvenhét antiszemita incidenst jegyeztek fel.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Az ADL konkrét esetekről is beszámol. Így például arról, hogy az idén januárban a Kaliforniai Egyetemen (UCLA) horogkeresztet festettek az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulóján az egyik egyetemi épületre. Tavaly novemberben a New York-i Egyetem egyik épületénél vonultak fel diákok, és antiszemita jelszavakat skandáltak az egyetem “cionista vezetése” elleni tiltakozásul. Az egyébként az ingyenes oktatásért tüntető hallgatók azt kiabálták: “Cionisták, ki a városi egyetemről!”.

A Rágalmazásellenes Liga jelentése szerint nem csupán a felsőoktatási intézményekben erősödik az antiszemitizmus, hanem szerte az Egyesült Államokban. Tavaly országszerte összesen 941 incidenst jegyeztek fel, s ez három százalékkal több, mint az előző esztendőben. Az incidensek közül ötvenhat kifejezetten fizikai atrocitás volt. New Yorkban és Floridában zsinagógából kijövő férfiakat támadtak meg, a coloradói Denverben egy kipát viselő diákot dobáltak meg kővel.

Az Egyesült Államok harminckilenc szövetségi államában jegyeztek fel antiszemita verbális vagy fizikai támadásokat, de volt rájuk példa a szövetségi fővárosban, Washingtonban is. A mostani elnökválasztási kampány idején pedig az interneten szaporodtak el az antiszemita gyalázkodások, amelyekkel gyakran újságírókat vagy közszereplőket illetnek.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »