Az államfő sajnálattal vette tudomásul az oroszellenes szankciók kétségbe vonását

Andrej Kiska államfő sajnálattal fogadta Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke kijelentéseit, aki a törökországi Antalyában bírálta az Európai Unió (EU) által Oroszország ellen bevezetett szankciókat. Danko szerint a szankciók miatt hiúsult meg a Pozsonyba tervezett eurázsiai csúcstalálkozó is.

Az elnök szerint tisztességtelen eljárás az emberekkel szemben és károsítja a Szlovák Köztársaság érdekeit is, ha a szlovák képviselők valamit Brüsszelben megszavaznak – konkrétan az Oroszország elleni szankciókat -, aztán itthon becsmérlik azt vagy a közös döntéssel ellentétesen cselekszenek.

jelentette ki Kiska a visegrádi négyek (V4) államfőinek csúcstalálkozóján, melyre október 11-én és 12-én kerül sor Csorbatón.

A szlovák parlament elnöke a törökországi Antalyában bírálta az Európai Unió (EU) által Oroszország ellen bevezetett szankciókat. Danko szerint a szankciók miatt hiúsult meg a Pozsonyba tervezett eurázsiai csúcstalálkozó is. Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő szerdán (10. 10.) kijelentette: Szlovákia egyértelműen EU- és NATO-párti ország, amelynek ugyanakkor minden szinten ápolnia kell a diplomáciai kapcsolatait. A miniszterelnök ezzel arra reagált, hogy Danko Vjacseszlav Vologyinnal, az orosz Állami Duma elnökével találkozott. Hozzátette: bár politikai síkon megérti az Oroszországgal szemben hozott szankciókat, azok gazdasági téren ártanak Szlovákiának.

„A Szlovák Köztársaság mindig a szövetségesei oldalán áll. Másfelől Szlovákiának joga van kinyilvánítani az álláspontját. Ha megnézzük, mit értünk el a szankciókkal, nyilvánvaló, hogy összességében semmit” – mutatott rá Pellegrini.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »