Az államalapító

Az államalapító

Memoria Sanctorum című sorozatunk következő részében Szent Isvánról, államalapító királyunkról emlékezünk meg.

„Igen hasznos, ha felidézzük a szentek emlékezetét, és a szentek szent példáit mindenkinek követésre ajánljuk.” (Második Helvét Hitvallás, XXIV.)

Memoria Sanctorum című sorozatunk következő részében Szent Isvánról, államalapító királyunkról emlékezünk meg.

Augusztus 20.

Szent István király (980-1038)

Életútja: Géza fejedelem és Sarolta fejedelemasszony jó politikai érzékkel az országot a keresztyén Nyugat irányába nyitotta meg, és utat engedett a hittérítőknek. Magát a fejedelem fiát, Vajkot is a passaui püspök misszionáriusainak egyike keresztelte meg születésének helyén, Esztergomban, és az István nevet adta neki. Hitének elmélyítésében Adalbert prágai püspöknek igen nagy szerepe volt, aki aztán a fejedelmi ifjút megbérmálta. A nyugati keresztyénséggel való köteléket tovább erősítette az, hogy István feleségül vette II. Henrik leányát, Gizellát. Az országban éppúgy, mint a vezetők körében azonban igen megnőtt a feszültség a keresztyén és a pogány felek között. Géza fejedelem, hogy házának hatalmát biztosítsa, fiát, Istvánt jelölte meg utódjának, kizárva a trónöröklésből Koppányt. Az ellenzékben lévő törzsfők nem hagyták ezt annyiban, és véres harcokat vívtak a hatalomért a 997-ben fejedelemmé tett ifjú ellen. A tizenhét éves István fejedelem először legnagyobb ellenfelével, özvegy anyjának kezét és a fejedelmi hatalmat magának követelő somogyi Koppány herceggel ütközött meg, s győzte le német lovagok segítségével. Ezzel egyúttal megtörte a keresztyénségre veszélyes belső pogány fenyegetettséget.

Hírdetés

Húsz éves korában, Kr. u. 1000 karácsonyán II. Szilveszter pápa és III. Ottó császár, a két fiatal tudós egyházi és világi fejedelem jóváhagyásával koronázták meg Esztergomban. Ezzel a szimbolikus időzítéssel a pápával és a császárral együtt István király azt kívánta kifejezni, hogy uralkodása nem egy erkölcsileg romlott végidőnek, hanem egy Krisztus hitében megújuló korszak (renovatio imperii) kezdetének szolgálatába áll. Úgyis mondhatnánk, István király alatt a magyar állam és az egyház az európai reformált keresztyénség keretei között született meg. István király uralkodásával azonnal kijelölte az ország püspöki és várispáni székhelyeit és megszervezte a köréjük kiépülő királyi vármegyéket és egyházmegyéket. Kilenc éven belül kiadta I. és II. törvénykönyvét. Központosító küzdelmében leverte az ellene lázadó erdélyi Gyula fejedelmet és Maros-vidék urát, Ajtonyt. Elrendelte minden tíz falu számára a templomépítést, számos bencés kolostort alapított az országban, köztük Szent Márton hegyén a pannonhalmi apátságot, valamint az esztergomi királyi palota mellé megépíttette a tanáráról elnevezett Szent Adalbert székesegyházat. Jeruzsálemben bencés kolostort építtetett, Rómában zarándokhelyet létesített, Konstantinápolynak pedig templomot adományozott.

Nemcsak államalapító és egyházépítő, hanem az országot oltalmazó király is volt egyben. 1030-ban II. Konrád német-római császár Magyarországot letámadó hadait Bécsig űzte, és annak fia, III. Henrik kénytelen volt békét kötni vele. 1031-ben egyetlen fiának, Imrének váratlan halála trónörökösödési zavargásokat, ellene elkövetett sikertelen merényletet vont maga után, amelynek következtében kemény eszközökhöz kellett nyúlnia. A 24 éves Imre hercegnek halálát kétféleképpen próbálta feldolgozni. Mint trónörökös nélkül maradt uralkodó, az országot annak a Szűz Máriának ajánlotta fel, aki a középkor felfogása szerint a mennyei hierarchiában nagyobb Szent Péternél, s így mint patrona hungariae nemcsak a császártól, de a pápától is az ország függetlenségét biztosítja. Mint apa pedig – ahogy Nagy legendája írja – „az isteni irgalom bőkezűségének keresésére adta magát.”

1038-ban éri a halál, és ősei szállás-és temetkezési helyén, Fehérváron az általa építtetett bazilikában temették el egy átfaragott római kori szarkofágban, amely még ma is látható a romkert kápolnájában.

Személyisége: István diakónus és protomártír személyén keresztül megjövendölt és patronált fia volt Saroltának. Kegyes (pius) és a legjámborabb (mitissimus) jelzővel illették okleveleiben, még a szigorú mércéjű Thietmar szerint is a kor szokásával ellentétben István „kímélte a legyőzöttet”, s a bulgáriai hadjáratban „elfordult a fosztogatástól”. Ő maga az I. törvényében defensor christianitatis hivatását magának tulajdonította. Azonban lelkisége legjobban annak az Intelmeknek soraiból olvasható ki, amelyet királytükörként Imre fia számára fogalmazott.

Életútjának igéi: ●5Móz 17, 15. & 18: „Azt emeld magad fölé királyul, akit az Úr, a te Istened választ. A te atyádfiai közül emelj magad fölé királyt. És mikor az ő országának királyi székére ül, írja le magának könyvbe e törvénynek mását a Levita-papokéból.” ●1Sám 24, 7: „Az Úrnak felkentje ő.” ●2Sám 18, 33: „Bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, édes fiam, szerelmes fiam!” ●1Kir 3, 9: „Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni jó és gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?” ●Zsolt 99, 4: „Tisztesség a királynak, aki szereti a jogosságot.” ●Péld 1, 8: „Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te atyádnak oktatását el ne hagyd.”

Csendes imádság: Mindenható mennybéli Atyám! Szent István király az Intelmekben Imre fiának ajánlott imádságával szólítlak meg: „Küldd le, Uram, a bölcsességet szent egedből, dicsőséged trónjától, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben mindenkor. Uram, Atyám, életemnek Istene, ne hagyj el engem álnok gondolatban, az én szemeimnek ne adj kevélységet és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem. Vedd el tőlem a testnek kívánságait, és a tisztátalan és az esztelen léleknek ne adj engem.” Ámen.

Békési Sándor


Forrás:parokia.hu
Tovább a cikkre »