Az "alkoholtilalom" ellen tüntettek Sydney-ben

Az "alkoholtilalom" ellen tüntettek Sydney-ben

Tízezren tüntettek Sydney-ben vasárnap Új-Dél-Wales ausztrál szövetségi államnak az éjszakai alkoholfogyasztást korlátozó, vitatott törvénye ellen.

A szövetségi állam területén 2014 februárjában vezettek be korlátozást, amelynek értelmében hajnali fél kettőtől már senki nem léphet be egy bárba, Sydney központjában pedig hajnali három óráig engedélyezték „az utolsó pohár” ital felszolgálását. Emellett este 10 órától tilos a palackozott alkoholos italok árusítása.

Az „alkoholtilalmat” ellenző tüntetők attól tartanak, hogy a „záróra” árthat a metropolisz éjszakai életének, és felszólították Mike Baird kormányzót, hogy törölje el a rendelkezést.

Az alkoholfogyasztással kapcsolatos törvények szigorítását azt követően rendelték el a helyi hatóságok, hogy ittas állapotban lévő emberek több összetűzést is provokáltak, és ezek során halálesetek is történtek.

A korlátozás bevezetését követően a koncertek látogatottsága 40 százalékkal esett vissza – panaszolták az aktivisták. „Sydney-nek is ugyanolyan világklasszis éjszakai élete lehet, mint Berlinnek, New Yorknak és Amszterdamnak. Ez a mi városunk, és addig harcolunk, míg meg nem változtatják a törvényt” – jelentette ki Tyson Koh, a tüntetések szervezője.

A szövetségi állam kormánya ígéretet tett, hogy az év végéig foglalkozni fog a vitatott törvénnyel.

(MTI; képek: Twitter)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »