Az álhírek megosztása, továbbítása is bűncselekmény lehet – nyomoznak a hamisított Kásler-levél ügyében

Az álhírek megosztása, továbbítása is bűncselekmény lehet – nyomoznak a hamisított Kásler-levél ügyében

Az álhírek megosztása, továbbítása is bűncselekmény lehet – nyomoznak a hamisított Kásler-levél ügyében

Az EMMI minisztere levelének meghamisított verziója terjed a közösségi médiában. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt nyomoz. A KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya folyamatosan figyeli az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhíreket az interneten. Amennyiben bűncselekmény gyanúját állapítják meg, úgy eljárást indítanak az elkövetővel szemben.

Hírdetés

Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere 2020. március 21-én hivatalos levelet küldött a halottvizsgálatot végző orvosok részére, amelyben az új koronavírusban szenvedő elhunytak vizsgálatával kapcsolatban határozta meg az eljárásrendet.

A közösségi oldalakon a levél meghamisított verziója kering, ami valótlanul állítja, hogy a koronavírus-fertőzésben elhunyt személyek számát nem lehet nyilvánosságra hozni, halálozási okként más betegségeket kell megjelölni. A levél a COVID-19 következtében elhunytak számáról is hamis számot, a valódi adat többszörösét közli.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) közveszéllyel fenyegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást. A nyomozók eddig számos tanút hallgattak ki, és a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható adathordozókat foglaltak le.

A KR NNI Kiberbűnözés Elleni Főosztálya folyamatosan figyeli az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatos álhíreket az interneten. Amennyiben bűncselekmény gyanúját állapítják meg, úgy eljárást indítanak az elkövetővel szemben.

Mindenkinek egyéni felelőssége, hogy mit oszt meg a közösségi médiában, milyen tartalmakat küld tovább. A világhálón egy rosszindulatú vagy meggondolatlan megosztás akár bűncselekményt is megvalósíthat.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »