Az alapjövedelem nem erkölcstelen

Az alapjövedelem nem erkölcstelen

Ritkaságszámba megy manapság, ha valaki úgy fejti ki saját álláspontját, hogy az attól eltérő nézeteket is korrekt módon ismerteti. Csath Magdolna alapjövedelem-kritikus cikke ilyen, ezért öröm vele vitatkozni. Elmondja a feltétel nélküli alapjövedelem történetét a „piaci szocialistáktól” a Nobel-díjas Milton Friedmanen át Bernie Sandersig és Janisz Varufakiszig. Csak a Párbeszéd Magyarországért alapjövedelem-koncepcióját hiányolom a sorból, de így most legalább írhatok arról is.

Csath Magdolna helyesen mondja, hogy támogatói szerint az alapjövedelem nemcsak az elviselhetetlen mértékű egyenlőtlenségeket csökkentené, hanem a lakosság egészségi állapotát is javítaná. Utóbbira ellenérvként azt hozza fel: „nincs arra semmi garancia, hogy az alapjövedelmet tényleg az egészségük megőrzésére fordítanák az emberek”. Ha garancia nincs is, bizonyíték van! Egyrészt tudjuk, hogy minél magasabb a jövedelemszintjük, annál egészségesebben táplálkoznak az emberek, egyebek között azért, mert az egészségesebb élelmiszerek általában drágábbak – lásd a szív- és érrendszeri, valamint daganatos betegségeket okozó disznózsír és a daganatos betegségeket megelőző hatású olívaolaj, vagy a hagyományos fehér kenyér és az egészségesebb teljes kiőrlésű kenyér közti árkülönbséget. De hogy ne csak a középosztály dilemmáiról írjunk: ha egy gyereknek jut gyümölcs is, nem csak kifli, akkor belőle egészségesebb gyerek és később egészségesebb felnőtt lesz. Másrészt a modellkísérletek is egyértelműen ezt az eredményt hozták: elsősorban a lelki egészség terén volt gyors javulás. Például a kanadai Mincome modellkísérlet során csökkent a kórházi ápolásra szoruló betegek száma, különösen a pszichiátriai betegségekben szenvedőké. Ha csökken a kiszolgáltatottság, az egyes emberekre nehezedő nyomás, csökken a stressz is, és vele együtt azoknak a száma, akik megtörnek, akiket a rendszer betör.

A legfontosabb vitánk az alapjövedelem foglalkoztatásra és bérekre gyakorolt hatása, valamint erkölcsi megalapozottsága kapcsán van. Vegyük először a foglalkoztatást! Csath Magdolna lényegében azzal érvel, hogy az alapjövedelem bevezetése a cégek számára lehetővé tenné a bérek csökkentését, illetve profitjuk növelését. Először is tisztázzuk, miben értünk egyet: a nagyvállalatok profitját a jelenleginél (és a 2010 előttinél is!) jóval nagyobb mértékben kell megadóztatni, de nem az Orbán-kormánytól látott barát-ellenség alapon, hanem az egyedi adókedvezmények kivezetésével, a környezetszennyezés és környezetterhelés fokozottabb megadóztatásával, az offshore-lovagok rendjének felszámolásával. A PM alapjövedelem-javaslata – horribile dictu – egy új közteher bevezetésével és az ebből származó évi 15 milliárdos bevétellel is számol, ez pedig egy közbeszerzési különadó volna: az előző évek legnagyobb közbeszerzési nyerteseire kivetett adó. De a nagyüzemi léptékű áfacsalások elleni határozott fellépéstől is 75 milliárd forint pluszbevételt várunk már az első évben.

Másfelől viszont tény, hogy az élőmunka közterhei hazánkban túl magasak, s éppen ez az, ami a piaci szektorban a foglalkoztatásbővülés ellen hat. A PM vonatkozó javaslata ezért az adóék csökkentését, az alacsony és közepes fizetésekre rakódó (részben a munkaadó, részben a munkavállaló által fizetendő) közterhek mérséklését irányozza elő, ezzel növelve – nem kényszerrel, hanem ösztönzéssel – az alacsonyabb képzettségűek foglalkoztatását. Meggyőződésem szerint indokolatlan attól tartani, hogy mindez a bérek munkaadók általi csökkentését vonná maga után, hiszen az alapjövedelem – gazdaságélénkítő hatása révén – a munkaerő iránti keresletet is növeli, aminek bérfelhajtó hatása van. Emellett az alapjövedelem épp azt a létbiztonságot teremti meg, ami a munkavállalókat kedvezőbb pozícióba hozza a béralku, az érdekérvényesítés folyamatában. A PM javaslata havi nettó (!) 30-32 ezer forintos béremeléssel számol a minimálbért keresők és más alacsony fizetési kategóriába tartozók esetében. A nettó minimálbér 105 ezer forintra nőne a mostani 73-74 ezer forint körüli összegről, végre volna miből fizetni például a munkába járáshoz szükséges Volánbusz-bérletet, és így tovább. Végül, de nem utolsósorban: az alacsony és közepes nettó bérek emelkedése piaci alapon kényszeríti ki a magasabb bérek növekedését, vagyis amit az összbértömeghez viszonyított köztehercsökkentés formájában megkapnak a cégek az alacsony béreknél, azt béremelés formájában adják vissza a középosztálynak. Mégis jól jár mindenki: a kereslet, a gazdaság élénkül – így egyszerre nő a cégek forgalma, az államháztartás bevételi oldala és a munkavállalók nettó bére.

Egyetértek Csath Magdolna – és az általa idézett The Economist – érvelésével odáig, hogy a technológiai fejlődés, a robotizáció következtében megszűnő munkahelyek helyett újak, új fajták létesülnek. Épp ezért tartom egyébként égbekiáltó bűnnek, amit az Orbán-kormány az oktatással, különösen a szakiskolákkal és a szakközépiskolákkal művel: azt, hogy csökkenti, hovatovább megszünteti a közismereti tárgyak oktatását és a továbbtanulás lehetőségét egyaránt, amivel elveszi a jövő nemzedékektől a későbbi munkahely-, illetve ágazatváltás esélyét. Ugyanakkor a PM alapjövedelem-javaslatára nem igaz, amit Csath Magdolna a feltétel nélküli alapjövedelem más koncepcióinak felró: semmit nem csökkentenénk, egyszerűen csak minden 50 ezer forint alatti juttatást (segélyt, rokkantnyugdíjat, kis összegű özvegyi nyugdíjat, gyest stb.) kiváltana az alapjövedelem, miközben minden, ami efölött van (a nyugdíjak többsége, a gyed stb.), megmaradna változatlan – illetve évről évre növelt – összegben és formában.

És itt lassan elérkezünk azokhoz az erkölcsi kérdésekhez, amelyeket Csath Magdolna felvet. Ő igazságtalannak tartja az „egyenlősdit”, csakhogy az alapjövedelem nem erről szól, hanem a nincstelenség felszámolásáról és a dolgozó szegények méltó bérezéséről. Erkölcstelennek tartja azt is, hogy valaki úgy kapjon jövedelmet, hogy azért „semmit nem kell tennie”. Ha arra gondol, hogy az éhezéstől megvédő biztos alap sem jár a békéscsabai varrónőnek, aki elvesztette a munkahelyét, vagy a kaposvári kőművesnek, aki még nem találta meg élete első állását (a fiatalok munkanélkülisége hazánkban 14 százalékos!), akkor nem értünk egyet. Az emberi méltóság sérthetetlen. Senkinek sem volna szabad éheznie Magyarországon! Nekünk ez a morális alapvetésünk. Ha Csath Magdolna arra gondol, hogy a főiskolások, egyetemisták is „munka nélkül” kapnának alapjövedelmet, akkor emlékeztetném, hogy nagy részük most is kap ösztöndíjat, csak éppen a tanulmányi ösztöndíjból – igazságtalanul – azok részesülnek a legnagyobb arányban, akik otthonról hozott versenyelőnyük révén érnek el jobb eredményeket. Az egységes, 50 ezer forintos alapjövedelem ösztönözné a társadalmi mobilitást: azt, hogy a nem diplomás, alacsonyabb jövedelmű szülők gyerekeinek se kelljen lemondaniuk a diplomáról, illetve ne kelljen se gyorséttermi munkát vállalniuk a tanulmányaik mellett, se egész életükre eladósodniuk, ha diákhitelt vesznek fel. Végül: az szerintem is erkölcstelen, ha valakik munka nélkül, érdemtelenül kapnak pénzt. Különösen, ha milliárdokat, ahogyan Habony Árpád, Mészáros Lőrinc vagy Andy Vajna. Nekik nem is járna az alapjövedelem.

Cikke végén Csath Magdolna is adózik a korszellemnek, és felteszi a bevándorlás csizmáját az alapjövedelem asztalára. Az alapjövedelem, amit a PM javasol – azért, hogy reálisan, a deficit növelése nélkül finanszírozható legyen –, eleve elég alacsony összeg, így a feltételezés is abszurd, hogy bárki havi 50 ezer forintért vándorolna egyik kontinensről a másikra. Ráadásul az alapjövedelem egyébként is csak az úgynevezett rezidenseknek, a legalább nyolc éve Magyarországon élő magyar állampolgároknak járna (ebben átvettük a Lét Munkacsoport javaslatát, amely elsőként állt elő részletes alapjövedelem-koncepcióval). Még egyszerűbben: ugyanúgy, ahogy más juttatások (például a családi pótlék), ez is csak a hazánkban élő magyaroknak járna. Így a felvetés irreleváns.

Abban viszont egyetértek Csath Magdolnával, hogy nem szabad megszűnnie az egyénre szabott segítségnek, legyen az álláskeresési tanácsadás, továbbképzés vagy rehabilitáció. Sőt! Az alapjövedelem épp ehhez teremtené meg a biztos – erkölcsös és gránitszilárdságú – alapot. Ez volna az igaz nemzetegyesítés!

A szerző a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »