Az aláértékelt tudás

Nincs víziójuk, nincs jövőképük. Ez az egyik leggyakoribb érv minden olyan politikai erővel szemben, amely sikerrel működteti támadó taktikáit, de ha helyzetbe kerül, nem tud jól lépni, vagy legalábbis ez feltételezhető róla. Ilyennek bizonyultak a brexitpártiak, s ez a fő kifogás a hazai ellenzék kispártjaival szemben. Akinek nincsenek hosszú távú elképzelései, az a mának él. Teheti ezt bárki a saját kontójára, az országéra azonban nem. A politikusnak a jövőt akkor is el kell tudnia képzelni, ha kifürkészhetetlennek tűnik. Aki erre nem képes, az nem tud alkotó módon viszonyulni a jelen problémáihoz sem. A jövő kifürkészéséhez ész kell, tapasztalat, olvasottság és intuíció, alakításához pedig fantázia, merészség és pénz.

A jobboldalt az a vád sosem érte, hogy ne volna jövőképe, sőt, ha a 90-es évek második felében a polgári Magyarország eszméje nem jövőkép és elérendő cél lett volna, hanem politikai termék, senki nem szavazott volna a Fideszre. Az első Orbán-kormány idején nem véletlenül került a zászlóra Széchenyi István neve, s hangzott el oly sokszor a tudásalapú társadalom, a kiművelt emberfők sokasága, az élethosszig tartó tanulás ideája. A tudás, az ismeretek megszerzése és újrarendezése a jövő alakíthatóságának legfontosabb záloga. Ebből arra következtethetnénk, hogy a tudás megszerzése, ami így egyenes ági rokonságban van a jövővel, a Fidesznek a parkolópályán töltött nyolc év tanulságaival megtetézve a második és harmadik kormányzati ciklusában változatlanul az egyik legfontosabb állami feladata maradt. Vagyis még több pénzt fordít az oktatásra, a kutatás-fejlesztésre, még jobban segíti az egyetemek tudásközponttá válását.

Ezzel szemben egyértelmű a lefelé ívelő tendencia. A költségvetés oktatási kiadásai a GDP százalékában kifejezve évről évre csökkennek. Az első Orbán-kormány még a GDP 5,04 százalékát fordította oktatásra. A mélypont 2013-ban volt, 3,9-del, ez a következő évben javult 4,3 százalékra, ami még így is messze van a fejlett országokra jellemző 6 százaléktól. A kutatás-fejlesztésre költött milliárdok is kevesebbek. Utóbbira hat térségi uniós ország közül mi fordítottuk a legkevesebbet. Hogy Ausztria megelőzött minket, az nem meglepő. De hogy előttünk vannak a lengyelek, a csehek, a szlovénok és még a szlovákok is, az több mint szomorú.

Hová lettek a jövő formálására igényt tartó elképzelések? Mi történt Magyarországgal, mi változott meg? A szellemi klíma? A morális igényesség? A jövőhöz való viszony vajon kimerülhet-e a migráció amúgy nagyon is helyeselhető komolyan vételében? Már nem olyan fontos a tanulás? Miért nem? Talán az új elit fél attól, hogy nem eléggé elit ahhoz, hogy magába olvassza a jelen fiatal tehetségeit? Az előbb említett nációk közül Magyarországon a felsőfokú intézményben végzettek száma is elég alacsony. Megelőz minket Ausztria, Lengyelország és Szlovénia is. Nem hinném, hogy ezekben az országokban okosabbak a diákok. Inkább arról lehet szó: az osztrák, a lengyel és a szlovén kormánynak fontosabb, hogy érdemes legyen elvégezni egy egyetemet, és reménykedni abban, hogy a középiskola után az öt év tanulás jutalma nem a munkanélküliség lesz.

A Fidesz magára van hagyva. Boldogtalan tudattal, mechanikusan szavazza meg önnön javaslatait. Nincs már reflexió, csak acsargás és gyors igazodás. Most még nem lenne késő mindezen változtatni. Átértékelni egyet és mást. A munkaalapú gazdaság nem jelentheti azt, hogy a tudásalapú társadalom szavatossági ideje lejárt. A gyógymód nem bonyolult. Az első lépés egy önkritikusabb, jövővel eljegyzett, nem csak a jelenre koncentráló költségvetés összeállítása.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »