Az akarat győzelme – Fertő-tó kerülő túrán a Betyársereg harcosai

Az akarat győzelme – Fertő-tó kerülő túrán a Betyársereg harcosai

Két embertpróbáló nap és 120 kilométer története szolnoki Testvérünktől. Minden egyes mondat a harcos szellem remek példája. Az önmagunkat legyőzni akaró és tudó emberé. Miközben olvassuk, mintha mi is ott lennénk velük… Tisztelet harcosainknak!

A soproni klán ötlete volt, hogy szervez egy gyalogtúrát a Fertő-tó megkerülésére. A soproniak közül hárman, a pesti és a szolnoki klánból 2-2-en csatlakoztak, így hét ember indult el az emberpróbáló útnak.

A tagok megérkezése után péntek este egy kiadós vacsorával, jó hangulatban készültünk a kihívásra.  Két nap alatt mintegy 120 km-t készültünk megtenni, első nap 60 km, majd Osztrák oldalon egy rövid éjszakai pihenés után megint csak 60 km várt a harcosokra.

Szombat hajnalban indult el a különítmény még sötétben, a jóleső hűvösben gyorsan faltuk a kilométereket. Több mint 5 km/órás átlaggal haladtunk. Első nap 20 és 40 km-nél volt a tervezett találkozás a kísérő autóval, amelynél hűtött vizet, sört és szendvicset lehetett vételezni. Az első találkozási pontra (23km-nél) még mindenki frissen, nevetgélve érkezett és ivott egy jó hideg sört a közeli kisboltban.

Átléptük az Osztrák határt, közben már majd 32 fok meleg volt. Szinte árnyék nélkül tettük meg a következő 20 km-t. A nagy hőség megtette a hatását, a második találkozási pontnál már ritkább volt a nevetgélés, a csapat végtelen elcsigázott volt. Egyik társunknak korábbi térdsérülése ennyit tett lehetővé…. kiszállt. Az autó őt a szállásra vitte.

Egy kicsit hosszabb pihenő után megindultunk az utolsó szakaszra. A lábak fájnak, talpunk ég. Mindenhol vízhólyagok, a nap és aszfalt önti ránk a hőt. Megyünk csak megyünk libasorban az út mentén. Holtpontok mindenkinél. Az osztrákok kedvesek. Minden szembejövő mosolyogva köszön, kivívtuk a tiszteletüket.

Hírdetés

Gyors kávészünet egy útmenti kajáldában. Öt perc és indulunk tovább. Nagyon nehéz a vége, úgy érezzük, sosem érkezünk a szállásra, még hét kilométer. Nemsokára egy társunk rosszul lesz, földre esik. Leesett a vércukra. A kocsi a szállásra viszi, neki eddig tartott.  Jó harcos, bízom benne máskor is velünk jön, majd akkor sikerülni fog.

Megérkezünk, bevonszoljuk magunkat a szállásra. Pihenők nélkül, mérés alapján 12,5 órát meneteltünk. A szállás korrekt, igényes hely – sokat nem élvezzük – eszünk, lezuhanyzunk és alszunk. Hajnal ötkor indulás, hogy minél többet tehessünk meg hűvösben a hazavezető útból.  Jelez a telefon, ébredés. Mennék mosdóba, de a talpam nagyon fáj, sántikálás, sziszegés, de összeszedjük magunkat.

5 fővel megyünk tovább.  Sötét és hűvös van. A fájó lábaink lassan bemelegszenek. Kb. 4 km/órás átlagot megyünk.  Beszélgetés, politizálás, sok nevetés, még virgoncok vagyunk. Felkel a nap. Első megálló egy benzinkút 15 km-nél. Lenyújtunk, kávézunk, két társunk kiszáll. Egyiküknek a bokája mondja fel a szolgálatot, másiknak nincs bőr a talpán. 75 km-en keresztül jöttek velünk, tisztelet nekik.

Hárman maradtunk. Három elvetemült állat. Megyünk, menetelünk, éneklünk magyar katonanótákat. Kínunkban viccelődünk, nagyokat nevetünk, megkattantunk.  Minden lépés csontig hatoló fájdalom, de rójuk a kilométereket. Alig van árnyék. 8-10 km-ek a tűző napon. Tartjuk a tervet. 3 óra erőltetett menet, 15 perc pihenő. Újra 3 óra erőltetett menet, 15 perc pihenő.

A magyar határ előtt találkozunk az autóval. A fiúk fagyiznak én egy korsó sört választok. Vízvételezés és indulunk tovább. Határt lépünk, itthon vagyunk. Próbára tesz a monotonitás. Kb. 10 km-es egyenes út a semmibe. Agyunk nem érzékeli, hogy haladunk. Csak megyünk és megyünk. Hol síri csöndben, hol beszélgetve, sokat tanulunk egymástól, egymásról. Beérünk Fertődre, nyári zápor kap el…. na, ez még nem volt.  Bőrig ázunk, vonszoljuk magunkat. Egyik társunk lemarad, de jön. Az utolsó 2 km, életem leghosszabb kilométere. Csurom vizes vagyok, jobb lábam oda, alig birok ráállni.

A kocsikból bámulnak, ki ez a furcsa hajléktalan.  Harmadik társunk előttem. Nagyon bírja, vasból van a szervezete. Egész úton fel-alá futkosott, ha megunta a gyaloglást. Ketten beérünk, jön a kocsi. A földre ülök, nyújtok, lábam kihámozom bakancsból, zokniból, borzasztóan fáj. Várjuk a harmadikat. 15 perc és itt van.  Ölelés, kézfogás, fotó. Attila testvérünk hideg sörrel és csilis babbal vár bennünket. Sosem ettem finomabbat…

Hogy mire volt ez jó?  Egy ilyen túra alatt olyan mélységben ismered meg önmagad és társaid, amit elkényelmesedett világunkban sosem fogod. Büszke vagyok bajtársaimra, akikkel célba értem, és azokra is, akiknek most nem sikerült, de volt bátorságuk megpróbálni. Tarts velünk jövőre Te is!

(Betyársereg)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »