Az agymosó világszekta új központja Budapest – a lélekgyilkosok ideális helyszínnek tartják

Mérföldkő jelentőségű esemény Magyarországon a szellemi szabadság terén – így minősítik a szcientológusok, hogy átadták ideálisnak tartott székházukat Budapesten, a Váci úton. A rendezvényen David Miscavige, a nemzetközi szcientológia egyház vezetője is beszédet mondott.

Magyar Menedék - Tepe

Több mint 25 évvel azt követően, hogy a szcientológia megjelent Budapesten, a vallás megünnepelte az „ideális szcientológia egyházi szervezet megnyitóját a történelmi városban”. A budapesti már az ötvenkettedik ilyen a világon 2003 óta, és további 50 építése folyik egyre gyorsabb ütemben – számol be a hétvégén tartott ünnepségről a magyarországi szcientológusok honlapja. A tájékoztató szerint a rendezvényen 3500-an vettek részt.

Azt mondják, hogy az egész világ úgy ismeri a városotokat, mint a szabadság fővárosát – David Miscavige, a szcientológia vallási vezetője ezekkel a szavakkal méltatta Budapestet. A magyarokról pedig ezt mondta: A küzdelmetekről, melyet a szabadságért vívtatok, a Föld minden nyelvén írtak már. Azt is mondják, hogy amikor az emberek a szabadságra áhítoznak, akkor „Magyarország népévé” válnak.”

David Miscavige úgy jellemezte a magyarságot és a megnyitó résztvevőit, hogy vágyakoznak a szellemi függetlenség után: a budapesti „ideális szcientológia egyházzal” szerinte ez elérhető.

Bár Budapest nem volt mindig az ország fővárosa, Magyarország kulturális, politikai és kereskedelmi központja, egyike Közép-Európa nagyvárosainak. Történelmi nevezetességei mellett most a szabadság új szimbóluma is itt áll sok ezer szcientológus közös munkája eredményeként – olvasható a beszámolóban.

nol.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »