Az agrárminiszter a Kereszténydemokrata Estek fórumán

Az agrárminiszter a Kereszténydemokrata Estek fórumán

A pártállami évtizedek egyik legnagyobb ártalma a paraszti életforma felszámolása volt – erre az est vendége, Nagy István agrárminiszter mutatott rá. Részben ennek az ártalomnak a következménye, hogy ma túlnyomórészt mezőgazdasági alapanyag-termelés zajlik a nemzetgazdasági ágban, így az egy hektárra jutó jövedelem csak 53 százaléka az elérhető ésszerű értéknek.

Létre kell hozni minél több olyan civil szervezet, amely az extrémitással szemben a normalitást képviseli, és vállalja is a nyilvánosságbeli ütközeteket a külföldről megfizetett NKO-kkal. Az álcivilekkel szemben ugyanis a valódi civilek hatásosabbak, mint a kormányzati szervek. Ez is világossá vált a Kereszténydemokrata Estek legutóbbi fórumán.

A rendezvény a Városliget Café termében került sorra. Itt köszöntötte népdalok éneklésével a közönséget Szvorák Katalin Kossuth-díjas művész. Üdvözlést Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezető-helyettese, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke mondott. Kifejezte, nagy öröm, hogy a Covid-időszak után újra találkozhatnak a kereszténydemokrata értékekhez vonzódó értelmiségiek. Bemutatta az est moderátorát, György-Horváth Zsuzsát, a Hír TV riporterét.

A pártállami évtizedek egyik legnagyobb ártalma a paraszti életforma felszámolása volt – erre az est vendége, Nagy István agrárminiszter mutatott rá. Részben ennek az ártalomnak a következménye, hogy ma túlnyomórészt mezőgazdasági alapanyag-termelés zajlik a nemzetgazdasági ágban, így az egy hektárra jutó jövedelem csak 53 százaléka az elérhető ésszerű értéknek. A feldolgozott termékek arányét kell növelni, ezt szolgálják a Fidesz-KDNP-kormány fejlesztései.

Ma is jellemző az a gond, amely a múlt század első felében az egykézést okozta: ha három gyerek közül csak egy akar az örökölt gazdasággal foglalkozni, akkor a másik két testvért – jogosan – valamiből ki kell fizetni. Ennek megoldásán szakemberek dolgoznak.

A borászatban nehézséget okoz, hogy a szőlészet és a bortermelés elvált egymástól, egyre kevesebb szőlősgazdának éri meg a fürtöket érlelni, szüretelni.

Hírdetés

Érzékeltetni kell a borászokkal, hogy a szőlőtermelőket arányosan meg kell fizetni az előállított borszőlőért.

Sokféle gondot okoz, hogy propaganda-hadjáratok járatnak le fontos mezőgazdasági termékeket. Korábban a libatoll és a libamáj előállítói kerültek válságba a külföldről megfizetett ellenpropaganda miatt. Ezen a területen tölthetnének be fontos szerepet a normalitást védő valódi civil szervezetek. „Szólaljanak meg a normalitás oldaláról!” – fogalmazott a miniszter.

Ő maga kuláknak minősített, azaz a kommunizmus diktatúrája alatt „letalpalt családból”, a Nyírségből származik. Mindamellett a tanulmányokban sikeres volt, noha érettségije után egy évig egy tehenészetben dolgozott. Utána azonban lelkesen hívták a debreceni egyetemre, ám ő az ország másik végén, Mosonmagyaróváron kezdett tanulni, ott vált szakemberré, majd közéleti emberré.

Harrach Péter, Nagy István, Surján László – KDNP

A találkozó borkóstolással egészült ki, a Takler Borbirtok ügyvezető igazgatója, Takler András a szekszárdi pincészet négy borát mutatta be a közönségnek, köztük a kadarkát is. A szakember érzékeltette, hogy ebben az ágazatban alapkövetelmény a csúcsminőség, s hazánkban kiemelkedő borászok tevékenykednek.
 

M. P.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »