Autóútra csúszott a magyar repülőgép Olaszországban

A HA-FAX lajstromjelű Boeing 737-476 típusú Párizsból induló, BCS 7332 járatszámú repülőgép hajnali négy óra után érkezett az Orio al Serio észak-olaszországi nemzetközi légikikötőbe. A DHL nemzetközi logisztikai-szállítási cég logóját viselő teherszállító gépet az Airportal.hu információi szerint az ASL Airlines Hungary (volt Farnair Hungary) üzemelteti.

A feltételezések szerint a repülő Bergamo térségében erős vihar miatt nem tudott megállni a leszállópályán: lefutott a pályáról, keresztülhajtott a repülőtér gépkocsiparkolóján, néhány bérelhető autót is magával sodorva, majd áttörte a repülőteret övező kerítést, és ennek túloldalán, a repülőtér melletti országút töltésénél állt meg. A cargo-gép orrával keresztezte az 591. számú országutat, amelyen szerencsére a korai óra miatt alig volt forgalom. Nyolc tűzoltócsapat sietett a helyszínre.

A repülőgép két fős magyar személyzete, a kapitány és a másodpilóta nem szenvedett sérülést. A repülőteret néhány órára lezárták, a forgalom már részben újraindult. A pár órás fennakadás miatt tizenöt járatot töröltek, és  a péntek délelőtti járatok egy részét a közeli milánói Malpensa repülőtérre helyezték át. A repülőgép elmozdítása folyamatban van. Az olasz légibiztonsági hatóság (Ansv) vizsgálatot indított a baleset körülményeinek tisztázására.

Szerző: MTI


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »