Ausztria – Csökkenhet a két jelölt népszerűsége

Csökkenhet a két jelölt népszerűsége és a választási kedv is alábbhagyhat az ausztriai államfőválasztás megismételt második fordulójának elhalasztása miatt – olvasható az ausztriai média által közölt elemzésekben.

Az osztrák közszolgálati televízió (ORF) belpolitikai szerkesztőségvezetője, Hans Bürger szerint a választás elhalasztása miatt nőhet a csalódottság az osztrák választókban, amely kihatással lehet a részvételre is. Mint fogalmazott: mindkét jelölt kárára lesz a voksolás elhalasztása, azonban amelyikük jobban és higgadtabban reagál, pozitívabb jövőképet tár a választók elé, előnyére fordíthatja a kialakult helyzetet.

A Kurier című lap idézi Peter Filzmaier politológust, aki szerint az elhúzódó választási kampány és a karácsony előtti időpont miatt várhatóan kevesebben mennek el szavazni. Az osztrák OGM közvélemény-kutató intézet szakértője, Karin Cvrtila szerint az lesz a döntő, hogy a kormány véghezviszi-e decemberig a bejelentett reformokat, vagy az emberek kiábrándulnak a politikusokból.

A Kurier megállapítja: a csaknem 47 ezer első választó döntheti majd el a szavazást. Tavasszal a 29 évesnél fiatalabb szavazók többsége Alexander Van der Bellenre, a Zöldek által támogatott független államfőjelöltre adta voksát, a 60 év felettiek körében kevéssel ugyan, de a szabadságpárti jelölt, Norbert Hofer volt a kedveltebb – emlékeztet a lap.

A Der Standard főszerkesztője, Alexandra Föderl-Schmid véleménycikkben kiemeli: “átlátszó”, hogy az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) miért foglal állást a levélszavazatok ellen, hiszen a párt jelöltjei általában alig profitálnak ezen szavazatokból.

A szerző megjegyzi: a decemberben voksoló első szavazók száma jelentősen több, mint a két jelölt között májusban mutatkozott, alig több mint 31 ezernyi szavazatkülönbség.

A Der Standard által megkérdezett választási kutató, Peter Hajek szerint viszont az első szavazók száma elhanyagolható, a szavazásra jogosultak mintegy fél százalékát teszi ki.

A lap belpolitikai rovatvezetője szerint a karácsony előtt megtartandó választás “hangulatilag” a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellennek, a “szelídebb” jelöltnek kedvez.

A szerző felidézte a legutóbb decemberben tartott voksolást, vagyis az 1995-ös parlamenti választást, amelyen a Franz Vranitzky vezette szociáldemokrata párt győzött a Wolfgang Schüssel által irányított néppárt előtt. A szerző szerint ekkor a “minden jó úgy, ahogy van” szlogen győzedelmeskedett a “mindennek változnia kell” jelmondat felett.

Az osztrák belügyminiszter hétfőn jelentette be hivatalosan, hogy elhalasztják az államfőválasztás megismétlendő második fordulóját. Indoklása szerint “technikai hiba”, vagyis számos hibás szavazócédula miatt “nem lehetséges a szavazás jogszerű és kifogástalan lebonyolítása”.

A voksolást azért kell megismételni, mert az alkotmánybíróság az FPÖ indítványa alapján megsemmisítette a májusi második forduló eredményét. Akkor Van der Bellen szoros küzdelemben megelőzte Hofert.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »