Átvette a MÁV a HÉV-et

Átvette a MÁV a HÉV-et

Zökkenőmentesen vette át a HÉV-et a fővárostól a MÁV-csoport, a vasúttársaság már rendelkezik a tulajdonosi jogok gyakorlását biztosító szerződésekkel, a BKV Zrt. és a HÉV-ágazat szétválása rendben lezajlott és az utasok sem vettek semmit észre az átállásból az utóbbi két hétben – mondta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Hozzátette: a részvények átruházási procedúrája hosszabb időt vesz igénybe, de néhány hónap alatt lezajlik, és a Budapesti Helyiérdekű Vasút Zrt. (BHÉV) a MÁV-csoport teljes jogú tagjává válik. Az elnök-vezérigazgató szerint a tulajdonosváltás kiváló fejlődési lehetőségeket teremt a BHÉV számára, és kedvező a vasúttársaságnak is, hogy 2017-ben a budapesti elővárosi térségben bejáratott, utasbarát szolgáltatást nyújtó leányvállalattal bővül.    

A BHÉV évente mintegy 74 millió utast szállít, ugyanakkor a pályák és a járművek nagyon korosak, így szükség lesz azok fejlesztésére.

Feldmann Márton, a BHÉV Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a következő években egyelőre az értékcsökkenésnek megfelelő beruházási forrásból gazdálkodik a cég, a pénzből elsősorban a pályasebességet tartják fenn és a menetrendszerű közlekedést.    

A társaság 98, három kocsiból álló szerelvénnyel látja el feladatait, a járművek átlagéletkora jövőre 42 év lesz, miközben eredetileg 30 évre tervezték azokat. Az MTI kérdésére elmondta, hogy a BKV Zrt.-ben már kidolgoztak egy komplex felújítási, beruházási programot, amelynek keretében 10 éven belül valamennyi HÉV vonal állapotjavító korszerűsítése, valamint a szerelvények energiahatékonyabbá és komfortosabbá tétele valósult volna meg mintegy 100 milliárd forintból. Konkrét beruházási tervek azonban még csak rövid távon vannak, mivel ennek finanszírozási forrásairól egyeztetni kell a tulajdonossal és a közszolgáltatás megrendelőjével.    

Kérdésre közölte: korábban az elővárosi térségben nyújtott vasúti és közösségi közlekedési szolgáltatásokat a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) rendelte meg a BKV-tól, 2016. november 7-e óta azonban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a magyar állam képviseletében rendeli meg és biztosítja az ehhez szükséges finanszírozást.    

Az eseményen kapott tájékoztatás szerint a társaság a fővároson kívüli szakaszokon mintegy 2 milliárd forint menetdíjbevétellel és a fővárostól 12,5 milliárd forint évi működési költségtérítésre számít jövőre, ezek együttesen fedezik a BHÉV 2017-re tervezett 14,5 milliárd forintos működési költségét. A BHÉV Zrt. saját tőkéje 18,5 milliárd forint, eszközeinek értéke pedig 20 milliárd forint. A társaság 1200 munkavállalóval dolgozik.    

A társaság öt vonalon (H5: Szentendre, H6: Ráckeve, H7: Csepel, H8: Gödöllő, H9: Csömör) végez elővárosi vasúti személyszállítást, a vonalak 40 százaléka Budapesten területén húzódik. A személyszállítási pályahálózat hossza 104 kilométer, amelyen tavaly 79 millióan utaztak. A legtöbb utas a szentendrei vonalon ingázik, amelyen a legforgalmasabb tanítási napon 87 ezren utaztak.

Uniós forrásokból fejleszthető a HÉV

Megnyílnak az uniós források is a HÉV-vonalak fejlesztése előtt azzal, hogy a fővárostól a MÁV-csoporthoz került a HÉV, és elővárosi vasútként működik tovább – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Az államtitkár közölte: kormányzati döntés még nincs, ugyanakkor az olimpiára való felkészülés tervei között elsőként szerepel a ráckevei vonal felújítása.

Kitért arra is, hogy egy korábbi megállapodás alapján északon, a Budakalászt elkerülő útnál kétszintű kereszteződést alakítanak ki 2020-ig, ami a szentendrei HÉV forgalmát is javítja.

A HÉV felújításáról a fővárosnál, illetve a BKV-nál korábban készített tervek közül mindet átveszik, amely készen van és hasznosítható – jelezte az államtitkár.

A HÉV-vonalak szervezetileg az elővárosi vasúti rendszer részét képezik, de a nyomvonalak nem változnak – mondta Fónagy János.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Feldmann Márton, a Budapesti Helyiérdekű Vasút (BHÉV) Zrt. vezérigazgatója a BHÉV megalakulásáról tartott sajtótájékoztatón a HÉV Batthyány téri végállomásán 2016. november 24-én. A MÁV-csoport leányvállalata átvette a HÉV-et a fővárostól


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »