Atomtámadásra készülnek a Balatonnál

Atomtámadásra készülnek a Balatonnál

Tanulva abból, ahogyan tavaly oly sokan “használták” a Balatont, üzent a nyaralótulajdonosoknak a Balatoni Szövetség.

Tömegekre számítanak a korlátozások idején a Balatonnál, ezért az üdülőövezetbe érkezőket arra kérik, intézzék el ügyeiket és a bevásárlást lakóhelyükön – írta meg korábban a Balatoni Szövetség kérése alapján az Infostart is. Az InfoRádióban Lombár Gábor elnök, Balatonfenyves polgármestere részletesebben is beszélt a helyzetről.

Az elmúlt egy évben több esetben is látszott, hogy sokan a tónál nagyobb biztonságban érzik magukat, de hogy ez meg is valósuljon, ahhoz az előírások maximális betartása szükséges – fejtette ki. “A Balatont tavaly is sokan használták, és úgy gondolták, hogy ha itt süt a nap és szép a tó, akkor lehetséges, hogy a vírus sem úgy működik, mint másutt. Jelentem, ugyanúgy, sőt! Tehát feleslegesen ne terheljük az itteni kereskedelmi és egészségügyi hálózatot, van elég bajuk így is” – fejtette ki Lombár Gábor.

Nagy valószínűséggel a kereskedők követik az igényeket és felkészültek a várható nagyobb vásárlókörre, de ezzel együtt az a kérés, hogy a nagy bevásárlásokat inkább valamelyik bevásárlóközpontokban végezzék a Balatonhoz érkezők.

Hírdetés

Elsősorban természetesen az élelmiszerellátást említette a fokozott vásárlási érdeklődés középpontjaként a polgármester, aki megjegyezte: “mi magyarok olyanok vagyunk, hogy

ha azt halljuk, hogy holnaptól valamilyen intézkedés jön, vagy két-háromnapos hétvége következik, akkor általában felkészülünk egy atomtámadásra, annyira bevásárolunk”.

De ezeket el kell hagyni, mert feleslegesek és most csak gondot okoznak – hívta fel a figyelmet.

Megemlítette még az építőanyag-üzletek népszerűségét a nyaralótulajdonosok között, itt szintén azt kérte, hogy legyenek egymásra tekintettel a látogatók.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »