Átok s oltalom – Új versek 13

Hogy lehet, hogy ennyi éve

Mindig itt laksz még belül,

S emlékedben szívem újra,

Mindig újra elmerül?

.

Mért van az, hogy reszketek még,

Ha meghallom hangodat?

S Hogy lehet, hogy éjjelenként

Most is őrzöd álmomat?

.

S mért van az, hogy ily távol is,

Mindig bírod szívemet,

S mért bánt minden nappal jobban:

Nem fogom már kezedet?

.

(S tagadom bár), hogy visszajöjj

Én még mindig azt várom,

S otthonom nekem még most is

Fonyód, Szilas, Komárom.

.

Mikor kelek, Te égsz bennem,

S mikor fekszem, s dolgozom,

Te rágsz bennem, minden éjjel,

Te: az Átok s Oltalom.

.

S annyit játszok, annyit vágyok,

Minden nap új öleket,

Hogy elhiszem már, nem hiányzol,

S boldog vagyok nélküled,

.

Ám egy levél elég csupán,

Egy ártatlan kis szavad,

Egy kis magány, s máris bánt, hogy

Nem Veled lettem szabad.

.

Hisz Te voltál, kicsiny társam,

Egyetlen, ki kísérhet,

Ám én mégis ellöktem az

Áldott, óvó kezedet.

.

S azóta sem leltem én még,

Szeretőbb, szebb otthonra,

Mint mi régen melletted várt,

Színes, kicsiny szobádba.

..

.

Kerepesi Igor

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »