Áthelyezéssel fenyegetik az ügyeletet nem vállaló orvosokat

Áthelyezéssel fenyegetik az ügyeletet nem vállaló orvosokat

Egy kiszivárgott levélből kiderült, hogy listázással és lehetséges átvezényléssel próbálja az OMSZ ügyeletvállalásra bírni az érdi orvosokat.

Jól vizsgázott az Országos Mentőszolgálat irányításával újjászervezett egységes alapellátási ügyelet – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a sajtónak. A képet azonban árnyalja egy, a Népszava birtokába jutott levél, amelyet az érdi háziorvosoknak küldött az OMSZ helyi telepének munkatársa – írja a lap.

Ebben azt írjják az orvosoknak, hogy amennyiben nem jelentkeznek ügyelni, úgy más megyébe lesznek vezényelhetők. Valamint kilátásba helyezi azt is, hogy akik nem vesznek tudomást a feladatról, azokat összeírják, és a névsorukat „leadják”. Hogy pontosan hová és mi célból küldik az ügyeletre nem jelentkező háziorvosok névsorát, arra nem tér ki a levél aláírója – teszik hozzá.

Hírdetés

A lap kérdésére, hogy a Magyar Orvosi Kamara kapott-e tájékoztatást arról, hogy valóban vezénylik-e megye határon túl, illetve listázzák-e az ügyeletet elutasító háziorvosokat, Keczéry Attila, a MOK titkára, a szervezet Háziorvosi Csoportjának vezetője azt felelte: hiába kérdezik erről, az OMSZ-tól semmiféle adatot nem kapnak.

Keczéry Attila a lapnak azt mondta,

becsléseik szerint jóval meghaladja az ezret az ügyeleti ellátásban részt nem vállaló háziorvosok száma, ennek ellenére még senki ellen nem indítottak eljárást.

A MOK adatai szerint a rendszerhez múlt év decemberében csatlakozó Vas megyében összesen két háziorvos vállalta az ügyeletben való részvételt, Pest megyében pedig az elmúlt napokig senki sem írta alá az OMSZ által ajánlott szerződést.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »