Átalakulhat a bankszektor

Átalakulhat a bankszektor

A bankszektort érintő törvénytervezetek tárgyalására készül az őszi ülésszakban a vakációról szeptember elején visszatérő parlament, illetve a kormány – közölte összeállításában a Profit.ro hírportál, amely szerint egyes kezdeményezések jelentősen átalakíthatják a hazai bankpiacot.

bankautomata_03_or_b

Miután a pénzintézetek néhány hónapja komoly „vereséget” szenvedtek el annak nyomán, hogy elfogadták, majd hatályba lépett az úgynevezett hitelcserés vagy elsétálási jogszabály, a továbbiakban újabb pofonokat kaphat az ágazat, amennyiben a honatyák – nem feledve a közelgő parlamenti választásokat – elfogadják a napirendre tűzött tervezeteket.

A valutaalapú hitelek lejre való átváltására vonatkozik az egyik legfontosabb, a 2010/50-es számú sürgősségi kormányrendelet módosítását célzó kezdeményezés. Az átváltás törvénybe foglalását már régóta kérik elsősorban a svájcifrank-alapú kölcsönt felvett ügyfelek, az ügyet ugyanakkor a fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC) is támogatja.

A bankoknak előnyösebb az aktuális változat

A kliensek számára az lenne a legelőnyösebb, ha a jogszabály lehetőséget adna arra, hogy a törlesztőrészleteket a 2007–2008-as árfolyamon fizethessék vissza, amikor a mostanihoz képest feleennyibe került a svájci frank, ezért a legtöbben akkor vették fel a hitelt. A szenátus – amely nem a döntéshozó kamara – által elfogadott változat azonban inkább a bankoknak kedvez, az a verzió ugyanis az aktuális árfolyam alapján történő átváltást írja elő.

Alkotmányellenes lehet a hitelcsere?

Az úgynevezett hitelcserés vagy elsétálási törvény hatálybalépése óta 152 panasz érkezett az alkotmánybírósághoz arra vonatkozóan, hogy a jogszabály ellentmond az alaptörvénynek – közölte a News.ro hírügynökség. Ezek közül 151-et pénzintézetek nyújtottak be, többségében a Raiffeisen Bank, a Bancpost, a Transilvania Bank és a Banca Românească, egy pedig a sinaiai bíróságtól érkezett, amely egy folyamatban lévő perről értesítette az alkotmánybírákat. A taláros testület szeptemberben fogja tárgyalni az ügyeket. A panaszok többségében azt az előírást kifogásolják, miszerint a hitelcsere a jogszabály hatálybalépésekor folyamatban lévő hitelszerződések esetében, vagyis visszamenőleg is érvényes.

A tervezetet kezdeményező Ana Birchall szociáldemokrata (PSD) képviselő szerint az lenne a mindegyik fél számára elfogadható megoldás, ha átlagot számolnának a hitelfelvételkor érvényben lévő és az aktuális árfolyamból, és ennek alapján váltanák át lejre a hátramaradt törlesztőrészleteket.

Jóval szigorúbban áll a témához a hitelcserés törvényt kezdeményező, és azt a parlamenten sikeresen átvivő Daniel Zamfir nemzeti liberális (PNL) képviselő, aki nemrég úgy nyilatkozott: olyan kiegészítéséket fog javasolni a tervezethez, amely lehetővé teszi a hitelfelvételkor érvényben lévő árfolyamon történő átváltást.

Mindezt azonban nem nézik jó szemmel a pénzintézetek, amelyek többször is súlyos következményekkel járó intézkedésekkel fenyegetőztek, sőt a teljes szektor összeomlását helyezték kilátásba, amennyiben számukra hátrányos tervezet lép hatályba.

A tavalyi év eleje – a svájci frank drasztikus drágulása – óta ugyan több pénzintézet, például a Transilvania Bank és az OTP kedvezményes ajánlatokkal igyekezett segítséget nyújtani a bajba jutott adósoknak, de a probléma korántsem oldódott meg. A Profit.ro beszámolója szerint egyébként tavaly január óta az eurón kívül más valutában – főként svájci frankban – felvett hitelek egyenlege 11,3 milliárd lejről 6 milliárd lejre esett vissza, ez elsősorban annak tudható be, hogy sokan éltek a pénzintézetek nyújtotta kedvezményes átváltás lehetőségével.

Nehezebbé válhat a kényszervégrehajtás

A bankszektort komolyan érintő rendelettervezet elfogadására készül a kormány is, amely már hónapok óta késlekedik a jelzáloghitelekre vonatkozó kezdeményezés megtárgyalásával. A tervezet szerint a bankoknak nehezebb dolguk lesz az eladósodott ügyfelek elleni kényszervégrehajtás elindításával, előbb ugyanis kötelesek lesznek kedvezményes átstrukturálási tervet javasolni klienseiknek, mielőtt lefoglalják a jelzálogként megjelölt ingatlant. Ez lehet ugyanakkor az első alkalom, amikor törvényben szabályozzák a kényszervégrehajtók tevékenységét, amelyek a Profit.ro szerint a tervezet hatálybalépése után már nem „zaklathatják ok nélkül” az ügyfeleket.

Az európai uniós irányelvet gyakorlatba ültető dokumentumot már márciusban el kellett volna fogadni az uniós szabályzat alapján. A tervezet eredeti, a fogyasztóvédelmi hatóság (ANPC) által közvitára bocsátott változata szigorúbb volt: előírta például, hogy a bankoknak a hitelszerződés alapján a bíróságon kellene engedélyt kérniük a kényszervégrehajtásra, az aktuális változatban viszont ez már csak a végrehajtókra érvényes. Marcel Bogdan Pandelică, az ANPC elnöke a Profit.ro-nak úgy nyilatkozott: reményei szerint jövő hétig sikerül lezárniuk minden bürokratikus eljárást, és a kormány végre elfogadhatja a tervezetet.

Eltörölnék a pluszilletékeket

Ugyancsak a fogyasztóvédelem kezdeményezte azt a tervezetet, amely megtiltaná a bankoknak, hogy pluszilletéket számoljanak fel az alapvető szolgáltatások után, mint a folyószámla fenntartása és kezelése vagy a készpénzfelvétel. Az elképzelés természetesen komoly felháborodást váltott ki a pénzintézetek képviselőiben, aki azzal érvelnek, hogy az intézkedés súlyos bevételkiesést okozna a bankoknak.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »