Átadták Budapest díszpolgári címeit

Átadták Budapest díszpolgári címeit

A Fővárosi Közgyűlés pénteki ünnepi ülésén, az elismerő címmel a kulturális, a tudományos és a sportélet nyolc kiemelkedő képviselőjét tüntették ki.

Díszpolgári címet kapott Bogányi Gergely zongoraművész, Dózsa László színművész, rendező, Freund Tamás neurobiológus, agykutató, Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó, Polgár Judit nemzetközi sakknagymester és Varga Péter Pál, az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatója.

Az elismerésben posztumusz részesült Szabó Miklós operaénekes és Török Bódog kézilabdaedző, volt szövetségi kapitány. A Szabó Miklósnak járó elismerést unokája, Szabó Erik, a Török Bódognak járót pedig felesége, Török Bódogné Molnár Edit vette át.

A szabadság napja, június 19-e alkalmából tartott ünnepi ülésen, a kitüntetések átadása előtt Tarlós István főpolgármester azt mondta: ma egyszerre ünnepeljük szabadságunkat, városunkat és annak legkiválóbb polgárait.

“Mi, magyarok tudjuk, hogy milyen nehéz küzdelemmel jár a szabadság megszerzése és megtartása. A rendszerváltást követő zavaros évtizedekben azt is megtanultuk, hogy a szabadság nem önmagáért van, hanem felelősséggel kell társulnia” – fogalmazott Tarlós István, hozzátéve: a szabadság nem egyenlő a zavart ultraliberalizmus hirdetésével, az anarchiával és a káosszal, azzal, hogy bárki bárhol azt tesz, amit csak akar.

“Nem vagy szabad, míg önmagadért élsz, mert önzésed rabja maradsz” – idézte Széchenyi Istvánt a főpolgármester.

A 2010-ben hivatalba lépett – az “elődeitől jelentősen eltérően gondolkodó” – városvezetésnek az volt az egyik legfőbb feladta, hogy helyreállítsa a rendet, két évtizednyi rendetlenség, “átláthatatlanság, szervezetlenség és pazarlás után”.

Arra volt szükség, hogy biztonságot teremtsünk a működésben, a pénzügyekben, az intézményekben és a köztereken – mondta Tarlós István, majd hozzátette: mindezt azért, hogy Budapest élhetőbb, biztonságosabb, kényelmesebb, kellemesebb várossá váljék.

Az elmúlt hat évben számos területen jelentős előrelépést sikerült elérni. Mára több olyan beruházás is elkészült, amelyet az elődeik évekig, évtizedekig csak ígérgettek, halogattak – mondta a főpolgármester.

A rend megteremtésének nemcsak pénzügyi háttér, józan gondolkodás és tisztességes kommunikáció a feltétele, szükség van a közösségnek irányt mutató, erőt, biztonságot adó és értékes, áldozatos munkát végző példaképekre.

Ma különösen, amikor a tradicionális értékek megkérdőjeleződnek, az összetartó kötelékek lazulnak, értelmezhetetlen felfogások értékelődnek fel, városunkat, nemzetünket és kontinensünket olyan kihívások érik, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak – tette hozzá.

Tarlós István szerint ilyen helyzetben “szükségünk van egészséges lelkű és valódi példaképekre, akiket lehet és érdemes követni, mert értékteremtő tevékenységükkel és erkölcsi normáikkal taníthatják, összetarthatják a közösséget, a várost, nemzetet”. Budapest mindig úgy fejlődhetett, hogy kimagasló egyéniségek, hazafias elkötelezettségű emberek a közösség javára alkottak – jegyezte meg.

A főpolgármester kiemelte: a ma kitüntetettek hosszú éveken, évtizedek át kitartó munkával közösséget teremtettek és erősítettek szakmailag, erkölcsileg és emberileg maradandót alkotva.

Dózsa László a díjátadást követően mondott beszédében halott 1956-os bajtársaira emlékezett, és – mint mondta – velük osztja meg a kitüntetést, azokkal, “akik Budapestért áldozták drága életüket”.

Az Országgyűlés 2001-ben nyilvánította június 19-ét az utolsó szovjet katona távozásának emlékére nemzeti emléknappá, június utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »