Átadták az esztelneki szennyvíztisztító állomást

Átadták az esztelneki szennyvíztisztító állomást

Tegnap délben ünnepélyes keretek között avatták fel az alsóesztelneki műemlék templom közelében, a Bélafalva felé vezető út szélén felépített korszerű, Esztelneket és Kurtapatakot kiszolgáló szennyvíztisztító állomást. Az avatóünnepélyen a tervező- és kivitelezőcég képviselői is jelen voltak, a megyei önkormányzatot Kovács Ödön megyemenedzser képviselte.

Varga Attila polgármester elmondta: régi kívánsága volt a község lakóinak, hogy épüljön meg a szenny­vízhálózat, amiért a 11. éve önállósult község vezetősége mindent megtett, így 2010 novemberében a Környezetvédelmi Alapnál tudtak sikeresen pályázni, de a munkálatok csak 2012 november végén kezdődtek el, és az átadásig három év és négy hónap telt el. Ennek az volt a fő oka, hogy miután az RMDSZ nem volt kormányon a beruházás folytatásához szükséges pénzek már nehezebben folytak be. A kivitelezők megyei cégek.

A beruházás teljes értéke 5,5 millió lej, amiből négymillió lejt a Környezetvédelmi Alap biztosított, az önrész 1,5 millió lej volt. A szennyvíztisztító állomás megépítésén kívül a munkálatok során 13,3 km hosszú­ságú gravitációs rendszerű vezetéket is lefektettek.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »