Átadták az első egyetemi madárbarát mintakertet

Átadták az első egyetemi madárbarát mintakertet

Átadták az első egyetemi madárbarát mintakertet Debrecenben, az egyetem agrártudományi központjának botanikus kertjében. A mintakert a területet téli szállóként használó madarakkal együtt 45-50 madárfajnak ad otthont, illetve pihenőhelyet.

Fekete rigóknak és társaiknak készült a Debreceni Egyetem egyik campusán az úgynevezett madárbarát mintakert, amely a természetvédelmi mérnök szakos hallgatóknak is hasznos lehet. „Meg tudjuk őket vizsgálni, követni tudjuk az életfolyamataikat, aztán majd ebből hátha ki tudunk még hozni valamit, akár egy szakdolgozatot vagy valami hasonlót. Mert például itt is ezekből az odúkból nagyon sok tanuló csinált már szakdolgozatot, ez is hozzájárul a tanulmányainkhoz” – mondták a hallgatók.

A madárbarát kertet az egyetemistákból álló Környezetvédelmi Bizottság és a természetvédelmi, állattani és vadgazdálkodási tanszék munkatársai alakították ki. Fő célja, hogy a hallgatók ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is megismerjék a különböző madárfajok életmódját. „Ezekről órán hallanak, és képek formájában látnak is a hallgatók, de sokkal hatásosabb, ha lehozhatjuk őket ide, és kézbe is vehetik vagy legalábbis megnézhetik azokat az odútípusokat, etetőtípusokat vagy éppen a darázsgarázst, amelyik a természetvédelem ilyen részét szolgálja” – mondta Juhász Lajos tanszékvezető.

A mintegy 200 négyzetméteren elterülő madárkertben van madárfürdő és -itató, több etető és rengeteg különböző méretű és kialakítású odú. Nyáron találnak táplálékot a madarak, de a nagyobb városokban egyre kevésbé van megfelelő fészkelőhely. „Egy panellakásban például a madárodúk azok, amik elsődlegesen segítséget jelentenek mint fészkelőhely, hiszen a panel környezetben nagyon kevés olyan odvas fa van vagy olyan épületrés, ahol ezek a madarak meg tudnak telepedni” – magyarázta Veszelinov Ottó, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület debreceni területi irodavezetője.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madárbarát kert elnevezésű lakossági természetvédelmi akciójához egyébként már több mint hatezren csatlakoztak. Nemcsak magánszemélyek, hanem óvodák és iskolák is alakítottak ki természetes környezetet a hazai madaraknak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »