Átadták a Mercedes új oktatóközpontját

Az idei év első nyolc hónapjában 6,3 százalékkal nőtt a járműgyártás termelése, ehhez a teljesítményhez elengedhetetlen a korszerű tudású szakemberek munkája, ezért a legfontosabb feladatunk, hogy minél több tehetséges fiatalt tereljünk a szakképzés irányába – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (képünkön) tegnap a Mercedes-Benz Academy átadásán Kecskeméten. Kiemelte, hogy ma már minden harmadik szakképzésben érintett diák részt vesz valamilyen duális képzésben. Az a cél, hogy ez az arány is tovább növekedjen. Mert ami a cégeknek a technológia, az a munkavállalóknak a tudás – hangsúlyozta a tárcavezető.

Az új termekben a duális képzésben résztvevők végzik majd a gyakorlatukat Fotó: Havran Zoltán

A Mercedes-Benz Academy Kecskemét modern oktatócsarnokában elsősorban a duális képzésben résztvevők végzik majd a gyakorlatukat, illetve az esetleges projektmunkáikon dolgoznak.

Az oktatótermek belső képzéseknek, adminisztratív és gyártósori tréningeknek is helyet adnak majd, de a munkaerő-toborzási és -kiválasztási napokat, valamint az új munkavállalók gyártósori betanítását szintén itt végzik majd.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »