Asztalt borítani Brüsszelre?

A kozmopolita Londonban nem is az Unió fontosságáról kell meggyőzni az embereket, hanem arról, hogy menjenek el szavazni.

Most, hogy Nagy Britanniában lezajlottak az önkormányzati választások, a kormány és a kampányszervezetek minden energiájukat az Európai Uniós tagságról szóló népszavazási kampánynak szentelhetik. A június 23-ra meghirdetett referendum vészesen közeleg, és a felmérések szerint még mindig megjósolhatatlan az eredmény. A maradást támogató kormány számára némi megnyugvást hozhat, hogy London új polgármestere – elődjével, Boris Johnsonnal szemben – szintén az uniós tagság fenntartása mellett kampányol.

Boris Johnson szembefordulása régi szövetségesével, David Cameronnal és a kormány hivatalos álláspontjával komoly lendületet adott az Unióból kilépők táborának – februári bejelentésére mindjárt be is zuhant a font árfolyama. Johnson nemcsak népszerű, de karizmatikus politikus is, ráadásul London polgármestereként a kilépők egyik legbefolyásosabb embere is volt. A múlt heti önkormányzati választások után azonban már csak a népszerűségére támaszkodhatnak az euroszkeptikusok.

Johnson persze nem vesztese volt a polgármester-választásnak. Az időközben parlamenti képviselővé is megválasztott konzervatív politikus két ciklus után nem indult újból a választáson. Sokak szerint a miniszterelnökség lebeg a szeme előtt, és mivel David Cameron már a tavalyi parlamenti választás előtt jelezte, hogy a 2020-as választásokra át kívánja adni a pártvezetői posztot, ez nem feltétlenül hiú ábránd. Igaz, olyan jelentős ellenféllel kell majd megvívnia, mint George Osborne jelenlegi pénzügyminiszter.

Legalábbis ez volt az eredeti forgatókönyv. De azzal, hogy Johnson a Brexit kampány mögé állt, négy évvel előrébb hozta a nagy lehetőséget, ami persze komoly kockázattal is jár: ha ugyanis június 23-án a kilépők kerülnek többségbe, Cameron helyzete tarthatatlanná válik. Ebben az esetben viszont Johnsonnal jóval nagyobb esélye van a miniszterelnökségre, mint az EU párti Osborne-nak. Ha viszont marad az uniós tagság, Johnsont könnyen kormányzati szerep nélküli „backbench” képviselőségre kárhoztathatják az Európa-pártiak.

Így azután nagy megkönnyebbülés lehet Cameron számára, hogy Sadiq Khan, London újonnan megválasztott polgármestere is az uniós tagság fenntartását támogatja. Az, hogy a Munkáspárt jelöltje volt, vagy éppen az, hogy muszlim, most mellékes. Mert bár a konzervatív párt látványosan elvesztette a londoni City Hallt, a Boris Johnsonhoz hasonlóan euroszkeptikus Zac Goldsmith helyett a kormány nyert egy újabb prominens EU-párti politikust.

Zac Goldsmith ugyanis egyértelműen a kilépés mellett foglalt állást, ami nem meglepő, hiszen néhai édesapja, az iparmágnás Sir James Goldsmith már a kilencvenes években is az Unió ellen fordult, 1995-ben megalapította az uniós népszavazást követelő Referendum pártot. Ha ő nyeri a polgármester választást, a kampány hátralevő része konzervatív belharccá fajulhatott volna a párt legbefolyásosabb politikusai között – miközben Cameron a népszavazással épp a párton belüli megosztottságnak szeretne egyszer s mindenkorra véget vetni.

Sadiq Khan ezzel szemben úgy gondolja, hogy a kilépés „felelőtlen és veszélyes” lépés volna. Egy még februárban megjelent újságcikkében Khan azt írja: „Londonnak nem áll érdekében hátat fordítania egy olyan kereskedelmi zónának, amelytől oly sok munkahely függ. És nem áll érdekünkben feladni azt az együttműködést, amely segít visszaszorítani a bűnözést és a terrorizmust.”

Bár a Zac Goldsmith és a konzervatív párt kampánya nem volt mentes Khan állítólagos extrém muszlim kapcsolataira utaló lejárató megjegyzésektől, az új polgármester már jelezte is: kész eleget tenni David Cameron felkérésének, és befolyását latba vetve támogatni a maradás pártiak kampányát.

Befolyása pedig van: már az első preferenciát jelentő szavazatok alapján is messze legyőzte Zac Goldsmith-t, a konzervatívok jelöltjét (1,149 ezer – 910 ezer), a második preferenciás szavazatok pedig további 138 ezer vokssal növelték előnyét, kirívóan magas, 45,6%-os részvételi arány mellett.

A kozmopolita Londonban nem is az Unió fontosságáról kell meggyőzni az embereket – felmérések szerint itt a lakosság két harmada támogatja a tagságot –, hanem arról, hogy menjenek el szavazni. Cameron ugyanis attól tart, hogy alacsony részvételi arány mellett a nyilvánvalóan aktívabban voksoló Brexit pártiak kerekedhetnek felül. A legfrissebb közvéleménykutatások egyesített adatai szerint a maradás-pártiak eddigi minimális előnye is elolvadt, és a két párt 50-50%-os támogatottságot élvez.

A különböző korcsoportokra lebontva már korántsem ilyen azonos erőviszonyokat mutatnak a felmérések. A 18-34 éves korosztályban a megkérdezettek 53%-a szavazna a tagságra, míg csupán 29% mondta, hogy elutasítaná azt, de pont ez a korosztály az, amely a részvétel szempontjából a legkevésbé aktív. Pedig az eredmény az ő életüket nyilván jóval nagyobb mértékben és hosszabb időn át befolyásolja majd, mint például a nyugdíjasok esetében.

Mindenesetre az embernek kissé déja vu érzése van: a két évvel ezelőtti skót függetlenségi népszavazáson is az utolsó pillanatban döbbentek rá a vezető politikusok, hogy Skócia elszakadása nagyon is valós lehetőség, csak úgy mint most a Brexit. És akkor jött az addigra szinte teljesen feledésbe merült volt miniszterelnök, Gordon Brown beszéde, amely sokak szerint döntő fordulatot hozott a kampányban.

Az Independent szerint David Cameron hétfőn, a British Múzeumban elmondott, számos pozitív elemet tartalmazó beszéde (amely teljes terjedelmében itt olvasható) is ilyen fordulópont lehetett volna – ha a sajtó számára előzetesen közzétett kivonatok nem a félelmet keltő és negatív aspektusokat ragadják ki. Így jelenhettek meg hétfőn olyan szalagcímek, hogy „A Brexit ismét háborút hozhat Európába”, vagy „Az Unióból való kilépés a békét fenyegeti”, ami csak tovább erősíti azt a benyomást, hogy a kormány a „kockázatok és mellékhatások” felnagyításával egyszerűen el akarja ijeszteni az embereket a kilépéstől. A negatív kampányok pedig sokszor visszafelé sülnek el, amit Zac Goldsmith esete is jól példáz.

Az idézett fenyegetések valóban elhangzottak a beszédben, de az Egyesült Királyságról és annak a világban betöltött szerepéről nagyon is pozitívan beszélt a miniszterelnök. Mint mondta, az ország jelentősége nem csak a történelemkönyvek lapjaira korlátozódik. Az Egyesült Királyság a világ ötödik legerősebb gazdasága, jelentős katonai hatalom, London pedig globális ikonnak számít. Az ország nyelve egyben a modern lingua franca is, a brit film és zeneipar világhírű. Sőt, ma már az angol konyha is világszerte népszerűségnek örvend, mondta Cameron.

Mindez a britek józan és pragmatikus gondolkodásának az eredménye, és ugyanezt a gondolkodásmódot kell alkalmazni az uniós kérdés eldöntésénél is. Hiszen az Európai Unió a britek szemében mindig is eszköz – a prosperitás, a stabilitás és a béke eszköze –, nem pedig a cél volt.

És talán ez a beszéd legfontosabb üzenete: hogy az emberek ne érzelmi alapon döntsenek, hanem a tényeket objektíven értékelő józan ész alapján. Mert – akárcsak Magyarországon – itt is sokakat irritál Brüsszel nemzetállamok felett álló és a mindennapok gyakorlatába is rendszeresen beleavatkozó politikája. Bármennyire is elégtétel volna asztalt borítani néhány arrogáns uniós vezetőre, az ilyen elégtételek okozta elégedettség csak rövid ideig tart – szemben az ebből eredő következményekkel.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »