Asztalos Csaba új tisztsége

Asztalos Csaba új tisztsége

Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke nyerte azt a versenyvizsgát, amelyet a román külügyminisztérium írt ki az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége igazgatótanácsi tagságának betöltésére – közölte tegnap honlapján a tárca.

Hírdetés

Asztalos Csaba tavaly áprilisban pályázta meg az EU-s intézmény Románia számára fenntartott igazgatótanácsi tagságát. A több mint húsz jelölt közül 16-an teljesítették az EU által támasztott szakmai és függetlenségi feltételeket. Közülük a külügyminisztérium és az igazságügyi minisztérium által kinevezett vizsgáztatóbizottság választotta ki egy román és angol nyelvű interjú során az igazgatótanács romániai tagját és póttagját.

Asztalos Csaba elmondta: ötéves mandátuma azután kezdődik, hogy a kormány is memorandumot fogad el a tisztségről, és ezt hivatalosan is közli a bécsi székhelyű ügynökséggel. Tájékoztatása szerint az igazgatótanács általában évente két alkalommal ülésezik, de a testületet a megszokott tavaszi és őszi ülésszakon túl is összehívhatják. Feladata az ügynökség stratégiájának kialakítása és jóváhagyása, az ügynökség munkájának felügyelete. Hozzátette: az Országos Diszkriminációellenes Tanácsban is folytatni kívánja a munkát. Április 21-én jár le mandátuma, és ha meglesz hozzá a politikai támogatása, a romániai intézményben is újabb tanácstagi mandátumra pályázik. Asztalos Csaba az RMDSZ jelöltjeként került a 2002-ben megalakított diszkriminációellenes tanácsba, amelynek elnöki tisztségét 2005 februárja óta tölti be. (Háromszék)


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »