Asztalos Csaba: jogi szempontból problémás a zöld igazolvány kormányhatározat révén történõ kötelezése

Asztalos Csaba: jogi szempontból problémás a zöld igazolvány kormányhatározat révén történõ kötelezése

Amint arról beszámoltunk, csütörtökön az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) elfogadta azt a határozatot, amely kötelezővé teszi a zöld igazolvány bemutatását a 3 és 6 ezrelék közötti fertőzöttségi rátával rendelkező településeken.

A zöld igazolványt – tervek szerint – a vendéglőkben, kávézókban, fitnessztermekben, mozikban és színházakban, valamint sport- és kulturális rendezvényeken kell bemutatni.

Florin Cîțu miniszterelnök szerdán arról beszélt, hogy a CNSU döntését kormányhatározattal kell megerősíteni, ettől kezdve lép életbe.

A HotNews ezzel kapcsolatban kikérte az Országos Diszkrimináció-ellenes Tanács (CNCD) elnökének véleményét, aki szerint azonban nem ez a járható út a szigorítás bevezetésére. Asztalos Csaba kifejtette: egy ilyen jellegű korlátozást csakis a parlament által megszavazatott törvény révén lehet jogszerűen bevezetni, más módon, pl. kormányhatározattal, nem.

Hírdetés

„Az alapvető szabadságjogok bármilyen korlátozásának meg kell felelnie az Alkotmány 53. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt követelményeknek és az EJEB által meghatározott normáknak. Az alkotmányosság első feltétele, hogy az ilyen korlátozást törvénybe kell foglalni. Szerintem jelenleg nem létezik olyan jogi keret, azaz a parlament által elfogadott törvény, amely ezeket a feltételeket vagy korlátozásokat rögzítené. Ezek nem fogadhatók el sem kormányhatározattal, sem miniszteri rendelettel. A 2020. évi 55. törvény nem szabályozza kifejezetten ezeket a korlátozásokat, és nem képezhet jogalapot e korlátozások vagy feltételek elfogadására. Már a sürgősségi rendelet elfogadása is alkotmányossági kérdéseket vethet fel” – fejtette ki Asztalos Csaba a HotNewsnak.

Rámutatott ugyanakkor, hogy más országokban, például Franciaországban vagy Olaszországban a hasonló intézkedéseket törvény szabályozza, nem pedig kormányhatározatok vagy miniszteri rendeletek.

Ha ezeket az intézkedéseket törvényben fogadnák el, akkor átmennének a diszkriminációmentesség tesztjén. Abban az értelemben, hogy nem lennének diszkriminatívak, ha legitim célt követnek, és az intézkedés arányos a kitűzött céllal. Ebben az esetben jogos cél a közegészségügy védelme, a COVID-19 terjedésének megelőzése. A javasolt intézkedések megfelelőek és szükségesek, valamint arányosak a kitűzött céllal” – szögezte le Asztalos.

A bejelentések szerint a kormány pénteki, azaz mai ülésén tárgyalja a szóban forgó határozatot. (hotnews.ro, hírszerk.)

Fotó: Asztalos Csaba. Forrás: Facebook


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »