Arpád Soltész lájkjai

Arpád Soltész lájkjai

A facebookos lájkolásnál sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy pontosan nem tudjuk, mire vonatkozóan szeretnénk tetszést nyilvánítani: a tartalommal vagy a szerzői kifejezésmóddal kapcsolatban. Amiről írt, vagy, hogy de jól megírta azt, amiről írt. Ez különösen a cikkek olvasása közben fordulhat elő velünk.

Vegyünk egy olyan esetet, amikor egy megbotránkoztató eseményről, történésről vagy valamilyen eltorzult értékrendről ír a szerző egy figyelemfelkeltő, jó cikket. Ebben az esetben nehéz eldönteni a lájk sorsát, mert tartunk attól, nem a szerzővel, hanem a cikkben megfogalmazott tartalommal való azonosulásunkat fejezzük ki.

Nézzük például Arpád Soltész inkább janicsár, mint hibrid újságíró esetét a magyarokkal, aki még tavasszal arról írt, ha Orbán Viktort és Magyarországot nem szigetelik el Európában, hamarosan a magyar hadsereg Rozsnyón tart majd a bucsaihoz hasonló vérengzést. Erre elsőként a Ma7 reflektált, felvetődik a kérdés, illik-e a lájkáradat a megjelent cikkhez, amely felhívja a figyelmet a Soltész által megfogalmazott irredentizmus vádjára, vagy az újságírói éleslátást, gyors reagálást kell jutalmazni ilyenkor. Az, hogy Soltész szerint „Magyarországot el kell izolálnunk, le kell vágnunk a nyugati világtól” pedig már nem is annyira az újságírást, sokkal inkább a büntetőkönyv gyűlöletkeltésre vonatkozó paragrafusát érinti.

Tudjuk jól, Szlovákia igazságszolgáltatása ugyanúgy, mint az egész ország terhelt a történelmi múlt hiányától. Rövid ideje tartó önállóságból eredő kisebbségi komplexusukat sovinizmussal akarják ellensúlyozni, ahogy tette azt az Orbán kétharmados győzelme miatt gyűlölködő újságíró.

Németh Titusz, felvidéki magyar aktivista feljelentést tett az újságíró ellen nemzetgyalázás miatt. Le a kalappal előtte! A tettétről beszámoló cikkek lájktengert generáltak. Zárójelben megjegyzendő, hogy sem a Szövetség, sem az OĽaNO magyar nemzetiségű parlamenti képviselői nem tettôk meg ezt a lépést, pedig kellett volna.

Hírdetés

Az ügyészség szólásszabadságra, szabad véleménynyilvánításra hivatkozva megalapozatlannak találta a feljelentést, elutasította a panaszt, a cikk uszító jellegét pedig figyelmen kívül hagyta. Ennek alapján a szólásszabadságra hivatkozva nyugodtan kijelenthető például az is, hogy Soltész egy magyarfóbiában szenvedő címeres hatökör, akinek a szülei ráadásul Árpád nevet adtak! Viszont az ügyészség döntéséről beszámoló cikkek lájkolása már kérdéses, hiszen egyesek szerint ezzel az elfajzott újságíró és az ügyészség oldalára állunk. Pedig dehogy!

Erősen afelé hajlok, hogy ebben az esetben a szerzőt díjazzuk a tetszésnyilvánítással és nem az ügyészségi határozatot, hiszen a Ma7-es újságíró foglalkozott a problémával, utánajárt a dolgoknak, véleményt formálva felhívta a figyelmet az értéktorzulásra és a szlovák igazságszolgáltatás hiányosságára. Ez utóbbi pedig csak a Soltészhoz hasonlóknak nyerheti el a tetszését, valamint a főszerkesztőnek, aki engedte megjelentetni a magyarokat gyalázó cikket az egyik szlovák kereskedelmi televízió internetes oldalán.

De ha dilemmát okoz nekünk ilyen esetben a véleménynyilvánítás egyértelmű kifejezése, még mindig lehet egy másik jellel „hűházni” vagy „dühöngeni” egyet. Könnyeket hullató jelet inkább ne, az csak felesleges bíztatást és kielégülést jelentene a magyargyűlölő újságírónak.

De ha az esztétikai kategóriákat nézzük, jusson az eszünkbe, hogy a rútat is lehet szépen ábrázolni, még Arpád Soltészről is lehet szépen, érdekesen fogalmazni, a rondaságot, a gyűlöletet, az ellenszenvet is lehet meggyőzően, irodalmi stílusban bemutatni. Különben nem születtek volna meg a háborúk borzalmait, az emberi gyarlóságot és rosszindulatot bemutató ragyogó művészi alkotások. Szép lehet például egy rút patkányt ábrázoló festmény, vagy egy mókust felfaló kígyóról készült művészi fotó is. Nem beszélve arról, hogy számos kitűnő film készült Hitlerről is, elég csak a Diktátorra gondolni.

Még szerencse, hogy a Facebookon az undort nem lehet mosolyjellel kifejezni. Félreértenék a cikkszerzők, pedig csak az általuk közvetített tartalomra vonatkozna, mint például Soltésszal kapcsolatban….


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »