Július 24-én Árpád-házi Szent Kingára emlékezik a katolikus egyház és a magyar–lengyel közösség. A magyar királylány Esztergomban született 1224. március 5-én, IV. Béla király és Laszkarisz Mária első gyermekeként. Szent Margit és Boldog Jolán nővére, Lengyelország és Litvánia védőszentje.
Kingát gyermekkorától mély vallásosság jellemezte, fiatalon szüzességi fogadalmat tett, életét Istennek ajánlotta. 1239-ben Boleszláv lengyel fejedelem feleségül kérte a tizenöt éves Kingát.
Az életéről szóló írásokban ez olvasható: „Földi szüleinek meglátogatása után Lengyelországba visszatérve Kinga – szülei bőkezűségéből – sok aranyholmit vitt magával. Ezeket mennyei Jegyese iránti lángoló szeretetből templomok és kolostorok díszítésére, valamint árvák, özvegyek és szegények megsegítésére fordította. Isteni sugallatra úgy vélte, az lenne a legjobb, ha szerzetesnők számára kolostort alapítana, és megfelelő adományokkal ellátva oda Assisi Szent Ferenc rendjéből – mivel ehhez a rendhez gyermekkora óta vonzódott – a ferences regula szerint élő szüzeket gyűjtene. A földi templomot és kolostort megalapítva Kinga egy másik templom építésére is törekedett, amely egyedül az Úré.”
1249-ben hazalátogatott Magyarországra, hogy édesapjától kérjen segítséget a nélkülöző lengyel nép számára. Ekkor kapta ajándékba a máramarosi sóbányát. A híres bochniai sóbányákat (Wieliczka) 1251-ben nyittatta meg. 1257. március 2-án Boleszláv király, kimutatva háláját felesége országépítő tevékenysége iránt, oklevélben neki adományozta a Krakkótól délre eső Szandec tartományt, ahol az említett klarissza kolostort alapította.
1279-ben, negyvenévi házasság után eltemette férjét, ez követően kérte felvételét a klarisszák közé. Ettől kezdve Istennek szentelte életét, bár a lengyelek kérték, hogy vegye át az ország kormányzását. A klarissza nővérek 1284-ben főnöknőjükké választották, haláláig az ószandeci kolostor apátnője volt. 1287-ben egy tatár betörés elől ismét Csorsztin sziklavárába menekült, nővértársaival együtt.
1291 őszén betegeskedni kezdett, 1292 júliusában állapota válságosra fordult. 1292. július 24-én, Szent Jakab apostol vigíliáján halt meg. Halálakor is ellenséges betörés zavarta a kolostor életét, cseh csapatok garázdálkodtak a környéken. Tőlük való félelmükben a nővérek három napig titkolták főnöknőjük halálhírét.
A lengyelországi Stary Sacz, Ószandec szívében álló klarissza kolostor és templom megszentelt zarándokhely, IV. Béla megözvegyült lányai, Szent Kinga és Boldog Jolán 1279-től ebben a kolostorban éltek szerzetesként, Kinga itt is halt meg.
VIII. Sándor pápa 1690-ben boldoggá avatta. Öt évvel utóbb pedig XII. Ince Lengyelország egyik védőszentjévé tette. II. János Pál pápa 1999. június 16-án iktatta a szentek sorába.
Árpád-házi Szent Kinga a sajátjaként szerette második hazáját, Lengyelországot és annak népét. Királynőként szerették és tisztelték, jóllehet Kingát kevésbé az uralkodói stílus, sokkal inkább a szolgálat jellemezte.
A nép sokat beszélt csodatételeiről, a legenda szerint az ő imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól. Mint beszélték, a tatárok elől menekülve egy hajából levett szalagot dobott üldözői elé, ebből lett a Dunajec folyó.
Az Árpád-házi királylány első magyarországi emlékművét a Március 15. téri Belvárosi templom mellett állították fel 2002-ben. 2008-ban szentelték fel wieliczkai sóból készült szobrát az egri Minorita templomban, ahol Boldog Jolán és Szent Hedvig (Jadwiga), Nagy Lajos király lányának ereklyéje is megtalálható.
A település – amely a IV. Béla által lányának ajándékozott területen fekszik – nevét több forrás szerint Kingáról kapta, Kingus (Küngös) a Kunigunda név besenyő változata volt.
Forrás: Szentek élete, Történelmi Magazin
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
