Áraszd ránk irgalmadat!

Áraszd ránk irgalmadat!

A Kindelmann Győző által szerkesztett kötetben Isten végtelen irgalmasságát dicsőítő imák olvashatók. Az irgalmasság jubileumi szent évét meghirdető Ferenc pápa tényként szögezi le, hogy Jézus Krisztus „az Atya irgalmasságának az arca. Az Atya irgalmassága a názáreti Jézusban vált elevenné…”

Az Úr irgalma örök időkre szól, ahogy azt a 136. zsoltár szerzője írja: „Megemlékezett rólunk szükségünkben / (…) Megmentett ellenségeinktől / irgalma örökké tart.” Egy ókeresztény imádság ismeretlen szerzője megállapítja: „Te gazdag vagy / irgalomban és kegyelemben /”, ezért a bűnei miatt a magasból mélységbe zuhant vétkest egyedül az Úr szabadíthatja meg, adhatja vissza eredeti szépségét, hogy újra felismerhető legyen az Isten hasonlatosságára és képére alkotott ember. Csaknem két évezreddel később pedig Szent Fausztina nővér mély hittel vallja: „Isten senkitől nem tagadja meg irgalmát /. Ég és föld megváltozhat /, de Isten irgalma soha ki nem merül.”

Szent Bernát felidézi Jézus keresztfán kiáltott fohászát – „Atyám, bocsáss meg nekik /, mert nem tudják /, mit tesznek” – és lelkendezik az Úr egyetemes, mindenkire kiterjedő irgalmas szeretetén: „… milyen bőkezű vagy a megbocsátásban/, milyen mérhetetlen a te szelídséged! / (…) mennyire nem változik irgalmad / a gonosz iránt!”

Canterbury Szent Anzelm Isten határtalan jóságát állítja szembe az ember rosszaságával, s a minket bűneinktől önkéntes kereszthalálával megváltó Krisztushoz fohászkodik: „… önmagadért légy Jézusom! / Te alkottál, / ne engedj elpusztulni. / Te váltottál meg, / ne ítélj el. / Te teremtettél jóságodban, / ne engedd, / hogy műved / tönkremenjen gonoszságomban.”

Svéd Szent Brigitta számára Isten „minden jóság és irgalom forrása”, ezért reménykedve imádkozhatunk hozzá kegyelemért és irgalomért. „Érintsd meg lelkemet / szerető kezeddel, / hiszen te vagy a legjobb orvos, / vigasztald meg lelkemet, / hiszen te vagy a legjobb vigasztaló.”

Avilai Nagy Szent Teréz emberi mércével szinte lehetetlen dolgot kér az Úrtól, „szeresd az olyan embert, / aki Téged nem szeret; / hogy nyiss ajtót az olyannak, / aki nem kopogtat…” Teréz arra kéri Istent, ne gyengeségünket nézze, hanem a Megváltás egyedülálló kegyelmét, „… azt a sok vért, / amelyet a te Fiad ontott ki értünk! / Ragyogtasd irgalmad / ezzel a nagyra növekedett / gonoszsággal szemben!”

Kempis Tamás számára Isten irgalmassága „kimeríthetetlen”, Isten a „legnagyobb” vigasztalás a földön. „Te vagy reményem, / bizodalmam, te vigasztalóm, / hozzám mindenben leghűségesebb.”

Szent II. János Pál pápa irgalomért könyörgő imádságában a szegények, az élet kitaszítottjainak és kiszolgáltatottjainak a kiáltását mindenkor meghalló Istenről ír, s Krisztushoz esedezik „a világon élő minden emberért, / különösen a kiskorúakért, / akik visszaélések áldozatai, / a szegényekért, a mellőzöttekért, / az utolsókért.” Szintén Karol Wojtyla a kereszt súlya alatt földre zuhant Krisztus irgalmát kéri számunkra, a bűneink miatt földre sújtottak számára: „add meg nekünk / és korunk minden emberének, / hogy higgyünk e határtalan szeretetben, / s átadván a kereszt jelét / az új évezrednek, / a megváltás hiteles tanúi lehessünk.”

Belon Gellért ugyancsak tényként ír az ember gyarlóságáról, ami a legszebb dolgokat is ellenkezővé változtatja: „Az igazságot majdnem / hazugsággá merevítjük, / a szeretetet / pedig majdnem gyűlöletté…” Sérült, sebesült lelkek vagyunk, egyedül Krisztus „gyógyító” kegyelmében reménykedhetünk, hogy eljutunk a hit azon szintjére, amikor belátjuk: emberileg kevesek vagyunk ahhoz, hogy jobbá váljunk, „Istennek azonban minden lehetséges.”

Olvasható a kötetben Ferenc pápának az irgalmasság jubileumi szentévére írt intelme is, amit nem ártana megfogadnunk: „Imádkozzunk az Úrhoz, hogy segítsen megértenünk, milyen az ő szíve, mit jelent az irgalmasság; mit jelent az, amikor Ő azt mondja: irgalmasságot akarok, és nem áldozatot”.

(Szent István Társulat, 2016.)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »