Soltész Márton: Péter számára nem létezett önmagáért való irodalmiság; az irodalmat, annak törzsi hagyományaihoz hűen közösségi élményt adó, rituális-szakrális gyakorlatként művelte, olyan tevékeny jelenlétként, amelynek áldásait mindenkor a közösség – elsősorban annak gondolkodó, önépítő tagjai – élvezi(k).
Turcsány Péter – konyvhet.hu
„Tisztában volt nemcsak tehetségével, de az adott történelmi helyzetben betölthető és önmaga által választott szerepek mindenkori előnyeivel és hátrányaival is” – írja Turcsány Péter költőről, folyóirat-szerkesztőről Soltész Márton irodalomtörténész, a Tarisznyától a bőségszaruig címmel most megjelent gyűjtemény szerkesztője. Tanulmányok, esszék, emlékezések Turcsány Péter születésének 70. évfordulóján alcímmel jelent meg a kötet a Kráter Műhely Egyesület kiadásában. Soltész Mártonnak tett föl kérdéseket a Gondola.
– Szerkesztő úr, Turcsány Péternek már tizenévesen meggyűlt a baja a pártállam politikai rendőrségével, ugyanakkor neves kommunista értelmiségi írta róla, hogy szocialista-ellenességet nem tapasztalt a vele való beszélgetésekben. Hogyan jellemzi ez a tény e különleges egyéniséget?
– Turcsány Péter kíváncsi, fogékony fiatalember volt: szerette volna pontosan megismerni azt is, amire utóbb nemet mondott. Ez a világnézeti korlátokat nem ismerő kíváncsiság vétette kézbe vele a marxizmus–leninizmus klasszikusait, és ez ösztönözte állandó közéleti-politikai vitára, eszmecserére. Ezért láthatták őt kortársai 60 év felett is kamaszosnak, és ezért találta meg a hangot a velem korú fiatalokkal is. Noha ösztönös pedagógus volt, szenvedélyes verbalitással adta át tapasztalatait, képes volt tanulni mindenkitől, és akármilyen hevesen érvelt álláspontja mellett, képes volt elismerni tévedéseit is.
– Turcsány Péter tíz évig az MDF művelődési vezetője volt, ugyanakkor kapcsolatban maradt – össze is veszett velük – a hungarofób értelmiségiekkel. Miért fogadták el őt a kirekesztők?
– Péter – a költő és magánember – nem népiben és urbánusban, kirekesztőkben és kirekesztettekben gondolkodott. Kölcsönkérte tőlem Esterházy Egyszerű történetének „Márk-változat”-át, méltatta Spiró drámáit, várta Nádas új regényét. Bodor Ádám-számot állítottunk össze a PoLíSzban, Tandori Dezső fordításait adtuk ki a Kráternél. A politikus Pétert nem ismerem. Ha létezett egyáltalán – saját nemzedékével vitázott. Bennünk, fiatalokban egyszerűen megbízott.
Hetven éves lenne – lira.hu
– Wass Albert hazai megismertetéséért sokat tett, a Magyarság Házában egy beszédében örömét fejezte ki, hogy A kő marad költője még életében megkapta a Balassi Bálint-emlékkardot. Az értékek fölfedezése és a nemzet érdeklődésébe való beemelése mekkora jelentőségű az ő életművében?
– Azt hiszem, szenvedélyes kincskereső volt – ennek példája a beszédes című Aranyrög Könyvtár, amelynek minden egyes darabját maga fedezte fel –, egyik olvasmányélményből a másikba zuhanva, követve a szakirodalomban kígyózó lábjegyzeteket. Sajnálatos mód torzóban maradt Wass Albert-négykezese – melyről kötetünkben Kabdebó Lóránt barátunk írt tanulmányt – híven tükrözi, mit jelentett számára a témára találás, és egyúttal a megmutatás, a felmutatás öröme. Úgy tűnik, szeretett nemzetének művelését a legmagasabb szintű önátadásként élte meg.
– „…kísért a zsarnokság még, / pingálja át a cégért, / jobb jövőt ők hazudnak, / vámpírjai a múltnak…” – írja Turcsány Péter egy mozgalmi versnek is beillő költeményében. Ez a tartalom mennyire jellemző az életműben?
– Péter számára nem létezett önmagáért való irodalmiság; az irodalmat, annak törzsi hagyományaihoz hűen közösségi élményt adó, rituális-szakrális gyakorlatként művelte, olyan tevékeny jelenlétként, amelynek áldásait mindenkor a közösség – elsősorban annak gondolkodó, önépítő tagjai – élvezi(k). Egyébként – és ezt jelzi áttételesen a tarisznya motívuma is – Péter költészete a népi írói mozgalom hagyományaira épült, s bár nem csatlakozott költői csoportosulásokhoz, mindvégig az úgynevezett nemzeti sorskérdéseket szívükön viselő alkotó értelmiségiek szövetségét erősítette.
Soltész Márton – archív
– Az Ön által szerkesztett kötet megkerülhetetlen lesz a jövőben a Turcsány Péter-elemzésekben, esetleges monográfiákban. Ezenkívül mi adja a jelentőségét a 434 oldalas gyűjteménynek?
– Talán számos szakmabeli olvasót meglep majd az a rengeteg „laikus”, „naiv-szentimentális” szeretetnyilvánítás, amely ebben a kötetben – levelek, köszöntők, nem egyszer versek formájában – az Emlékezések című ciklusban helyet kapott. Szutor Ágnessel, Péter özvegyével és e kötet társszerkesztőjével mégis fontosnak éreztük, hogy hangot kapjanak az olvasók, sőt nem csak az olvasók: a Turcsány Péter-i komplex emberi jelenlétet, magatartást és karizmát megtapasztaló valamennyi visszaemlékező. A veretes tanulmányok és a személyes dokumentumok mellett ezek a vallomások teszik hitelessé ezt a kötetet.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
