Arafat: Önmagukat ítélik halálra azok, akik visszautasítják a kórházi kezelést

Arafat: Önmagukat ítélik halálra azok, akik visszautasítják a kórházi kezelést

Péntek reggel 10 órától vasárnap reggel 10 óráig 45.331 személyt oltottak be koronavírus ellen Bukarestben, közülük 22.001-et az Oltási maraton az életért elnevezésű akció keretében – közölte az oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV). A fővárosi maraton hat helyszínén hétfő reggelig kérhetik a vakcinát az érdeklődők.

Vasárnap Raed Arafat belügyi államtitkár is beoltott néhány személyt az egyik ilyen központnál. Mint mondta, többen jelentkeztek az oltásra ezen a maratonon, mint az előzőn. Meglátása szerint sokan megértették, hogy válságos a helyzet, és kérik az oltást.

A katasztrófavédelem vezetője ismét hangsúlyozta, hogy csak oltással lehet elkerülni az olyan kritikus helyzeteket, amilyenben jelenleg is van az ország. Ha más európai államokhoz hasonlóan itt is beoltatta volna magát a lakosság 70-80 százaléka, nem lett volna szükség az újabb korlátozó intézkedésekre.

Hírdetés

„Ahhoz, hogy ezek a problémák minél rövidebb ideig tartsanak, minél több embernek be kell oltatnia magát” – fogalmazott.

Újságírói kérdésre, mi szerint mi a véleménye azokról, akik visszautasítják a kórházi kezelést, az államtitkár elmondta: azok önmagukat ítélik halálra. A kérdés háttere az, hogy több orvos jelezte, hogy komoly esetekkel találkoznak, de visszautasítják a kezeléseket.

„Hogyha súlyos egészségügyi állapotban vannak és még mindig különböző tanácsokra hallgatnak és visszautasítják a kórházi kezelést, az annyit jelent, hogy halálra ítélik magukat, semmi mást” – mondta Raed Arafat.

Meglátása szerint akkor kellene orvoshoz fordulni, amikor a helyzet még nem is súlyos, de ha már az a helyzet, akkor az egyetlen esély a kórházi kezelés. (agerpres, news.ro, hírszek.)

Nyitókép: képernyőmentés az Observator élő közvetítéséből.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »