Apád és mindkét anyád idejöjjön!

Apád és mindkét anyád idejöjjön!

A napokban szerte a világon azon veszekszenek a tudomány és az etika teoretikusai, hogy szabad-e világra segítenünk olyan babákat, akik sejtjeikben három szülő örökítőanyagát hordozzák. Most hozták ugyanis nyilvánosságra, hogy nemrégiben már meg is született az első ilyen csecsemő, az amerikai tilalom miatt Mexikóban. Istent játszunk-e, amikor így módosítjuk az embriók genomját, és tilos-e nekünk istent játszani?

Ibtisam Shaban és Mahmoud Hassan eddig talán a világ legszerencsétlenebb házaspárjának tarthatták magukat. Néhány hónapja azonban vélhetően a feje tetejére fordult korábban végtelenül szomorú világuk. A jordániai házaspár majdnem húsz éve próbálkozott a gyermekvállalással, de a várt baba tíz éven keresztül nem fogant meg. De amikor az asszony végre teherbe esett, a megpróbáltatások nemhogy véget értek volna, hanem tragédiák egész sora következett.

Az első terhesség – és az azt követő három – vetéléssel végződött. Tizenegy évvel ezelőtt aztán végre megszületett kislányuk. Csakhamar kiderült azonban, hogy a gyermek Leigh-szindrómában, egy örökletes betegségben szenved, amely súlyosan károsítja az agy, az idegrendszer, az izmok fejlődését, a következményei pedig fatálisak. A lány hatéves korában elhunyt. Ezután a hölgy újra teherbe esett, de az e terhességből született fiú – aki ugyancsak a Leigh-betegségben szenvedett – csak nyolc hónapot élt.

A Leigh-betegséget a gyermekek anyjuktól öröklik, és a mitokondriumokban lévő egyik gén mutációja okozza. A mitokondriumok azok a sejtszervecskék, amelyek a sejt – és így az egész szervezet – energiatermeléséért felelősek. Az evolúció korai periódusában a mitokondriumok elődei önállóan élő baktériumok voltak, amelyeket a kölcsönös előnyöket kihasználandó egy ősi sejt bekebelezett, de nem emésztett meg. Ettől fogva a mitokondriumok afféle sejten belüli együttműködő szervecskeként (endoszimbiontaként) éltek tovább. Az ősi baktérium legtöbb génje idővel átkerült a gazdasejt magjába, de 37 gén ma is a mitokondriumban található (miközben az ember sejtmagjában huszonötezer gén található).

A mitokondriumok és így a bennük őrzött gének csak anyai ágon öröklődnek, hiszen a megtermékenyítéskor a spermium jószerivel csak sejtmagját juttatja a petesejtbe, a megtermékenyített zigóta – és így a fejlődésnek induló embrió – minden más sejtösszetevője a petesejt sajátja. A mitokondriumgének okozta betegségek – így a Leigh-szindróma – tehát az anyától származnak. A jordániai házaspár esetében is ez okozta a bajokat: az asszony mitokondriumainak negyede hordozta a betegséget okozó mutáns gént. Noha ő egészséges volt, a gyermekei mind megbetegedtek.

Már negyed százada is felvetődött, hogy a betegség megelőzhető lenne, ha az anya beteg mitokondriumait egy egészséges donor sejtszervecskéivel helyettesítenék. De sokan etikai, morális és vallási megfontolásból ellenzik e törekvéseket. Ennek oka az a 37 gén, amely a mitokondriumokban foglal helyet. Ha a baba egy másik nőtől kapja e szervecskéket, az tehát egyben azt is jelenti, hogy egy harmadik személytől is örököl géneket. Ez sokak szemében végzetes és megengedhetetlen beavatkozás a természet rendjébe, az „istent játszás” mintapéldája. Mások szerint semmivel nem etikátlanabb e beavatkozás, mint a vérátömlesztés vagy a szervtranszplantáció. Bár a sajtóban háromszülős babáknak hívják az így világra jött kicsiket, az öröklött gének száma alapján pontosabb lenne 2,001 szülős gyermekeknek hívni őket.

Tavaly – heves viták után – a brit parlament engedélyezte az efféle beavatkozást (pontosabban annak egyik lehetséges formáját, erre rögtön rátérünk). A mitokondriumok cseréjét szakmai tanácsnak kell engedélyeznie, de elvileg nincs akadálya. Ennek ellenére mind a mai napig nem érkezett hír arról, hogy bárkin is elvégezték volna a beavatkozást. A világ számos más fejlett országában, például az Egyesült Államokban kifejezetten tiltott e művelet. Van azonban sok olyan állam, ahol még nem merült föl, hogy ezt az orvosetikai kérdést törvényileg kéne szabályozni. Így csak pénz, szakemberek és infrastruktúra kell hozzá, hogy végrehajtsák a mitokondriumcserét.

Ilyen ország például Mexikó. A jordániai pár, mielőtt újra megpróbálkozott volna a gyermeknemzéssel, eljutott a New York-i New Hope (Új Remény) Termékenységi Központ orvosához, John Zhanghoz, aki szaktekintélynek számít a mitokondrium okozta örökletes betegségek kezelésében. Minthogy a mitokondriumcsere az Egyesült Államokban be van tiltva, a reménybeli szülők, az orvosteam és egy anonim mitokondriumdonor az ország déli szomszédjába utazott, és ott végezték el a beavatkozást. Mindez tavaly történt, és a fiúgyermek az idén áprilisban meg is született. Az előre jelezhető tiltakozás és médiaérdeklődés miatt azonban csak most, a fiú öt hónapos korában hozták nyilvánosságra az egész történetet a New Scientistben.

Mielőtt értékelnénk a beavatkozás sikerességét és etikusságát, érdemes áttekintenünk, hogy milyen módszerek képzelhetők el a hibás mitokondriumok cseréjére. Ezek a metódusok ugyanis lényeges lépésekben különböznek egymástól, ami befolyásolhatja például a vallásos emberek róluk alkotott véleményét is.

Az első módszer a legegyszerűbb, és ezért a legmegbízhatatlanabb is. Itt egyszerűen fogják a leendő anya petesejtjét, és belefecskendezik egy egészséges donor petesejtjének citoplazmáját. Ekkor a plazmával együtt az egészséges mitokondriumok is átkerülnek, de megmaradnak a saját, betegséget hordozó sejtszervecskék is. Nagyjából harminc gyermek született ily módon a kilencvenes években, de a művelet túl sok esetben okozott genetikai károsodást a fejlődő embrióknál, így csakhamar betiltották.

Az is lehetséges ugyanakkor, hogy első lépésben az anya és a donor petesejtjét is megtermékenyítik az apa spermiumaival. Ezután mindkettőből eltávolítják a sejtmagot, és az anya sejtmagját a donor – immár magot nem tartalmazó – petesejtjébe ültetik. Ezt a módszert engedélyezte egyébként tavaly a brit felsőház, de sokan elutasítják, mondván, a beavatkozás a megtermékenyített donorsejt – és így egyesek felfogása szerint egy ember – elpusztításával jár. Ibtisam Shaban és férje is – hívő muszlim lévén – elutasította e lehetőséget. Ezért egy harmadik módszert választottak: a még megtermékenyítetlen petesejtek magját cserélték ki, és ezután történt meg a mesterséges megtermékenyítés.

A beavatkozás tehát sikeres volt, megszületett a baba, és öt hónap elmúltával is egészségesnek mutatkozik. Ugyanakkor a processzusnak voltak olyan körülményei, amelyek az eljárás kockázataira hívják fel a figyelmet. Az orvoscsapat öt embriót hozott létre a fenti módszerrel, de ezek közül csak egy kezdett egészségesen fejlődni. A megszületett baba vizsgálata pedig azt mutatta, hogy valamilyen hiba folytán a beteg mitokondriumok egy kis része (az összes mitokondrium kevesebb mint egy százaléka) is átjutott a donorpetesejtbe. Így elképzelhető, hogy a mutáns szervecskék életrevalóbbnak bizonyulnak egészséges társaiknál, és idővel arányuk megnő a sejtekben, ami a betegség tüneteinek megjelenését is eredményezheti.

A műtétet levezénylő Zhang persze büszke tettére, mint elmondta „az életek megóvásánál nincs etikusabb, amit egy orvos tehet”. Hasonlóan vélekednek a műveletről a New Scientist által megkérdezett termékenységi specialisták is. Ők korszakalkotónak, bátornak, de legalábbis nagy jelentőségűnek nevezik az eredményt. Arról, hogy a gyermek egyes mitokondriumai mégis betegek lettek, azt mondják, hogy még ez is nagyságrendekkel jobb kimenetel, mint az korábban elképzelhető volt. Sian Harding, az Imperial College London bioetika-professzora, aki tavaly az angol szabályozás előkészítésében is közreműködött, úgy nyilatkozott, hogy ez a módszer még annál is jobb, mint amit náluk törvénybe iktattak. Külön kiemelte, hogy az orvosok igen megfontolt döntést hoztak, amikor egy fiúembriót ültettek vissza az anya méhébe. Ezzel ugyanis (emlékezzünk: a mitokondriumok csak anyai ágon öröklődnek) rögtön megakadályozták, hogy a gyermek felnőve továbbadhassa utódainak a betegséget.

Kérdés azonban, hogy a technika megérett-e arra, hogy kilépjen a laboratóriumi Petri-csészék és sejtkultúrák világából, és emberek életét és halálát befolyásoló klinikai beavatkozássá váljon.

– Szerintem még nem tart ott a tudomány, hogy e módszer embereken is alkalmazható lenne. Nem is az a baj, hogy a születendő kisgyerek mitokondriumai betegek lesznek, hiszen az nagy biztonsággal tudható, hogy e sejtszervecskéket az egészséges donortól kapja – mondja Falus András akadémikus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének korábbi igazgatója. – Arról azonban semmit nem tudunk, hogy maga a beavatkozás, tehát a donor sejtmagjának eltávolítása és kicserélése a biológiai anya magjára milyen epigenetikai károsodást idéz elő esetlegesen a sejtben. Hiszen egy ilyen mérvű kezelés számos, egyelőre felmérhetetlen problémát okozhat. [Az epigenetika elmélete szerint a környezeti hatások úgy is befolyásolják a gének működését, hogy maguk a gének nem változnak meg – M. Cs.]

Az immunológusprofesszor azonban óvatosan bánna az afféle véleményekkel, amelyek istenkomplexussal, a természet rendjébe való bűnös beavatkozással vádolják az érintett orvosokat.

– Minden orvosi kezelés, minden gyógyszer, de szinte minden emberi tevékenység is beavatkozik a „természet rendjébe”. Ki tudja, hogy a gyógyszerek lebontása során milyen mutációt okozó anyagcseretermékek keletkeznek szervezetünkben? – folytatja Falus András. – Szerintem etikailag akkor ítélhetjük meg helyesen, hogy egy beavatkozás megengedhető vagy megengedhetetlen, ha azt döntjük el, hogy az a normális emberi képességek növelését vagy a gyógyítást célozza. Utóbbi megengedhető abban az esetben, ha bizonyítható, hogy az epigenetikai hiba kockázata jelentősen alacsonyabb, mint az eredeti hiba veszélyessége. Itt a petesejt hibájának kijavításáról van szó. Egy olyan hiba kijavításáról, amely a gyerekek halálát okozza. Hát mi ez, ha nem gyógyítás?! De ahhoz, hogy embereken is végrehajtható legyen, sok előkísérletre, ezek között pedig számos, főemlősökön végrehajtott sikeres tesztre van szükség.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »