Apa, a távoli ismerős

Apa, a távoli ismerős

Habár az apák napja alkalmából nyilatkozva Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma családpolitikáért felelős helyettes államtitkára azzal hitegette az apákat, hogy büszkén kijelentette, több jogintézményt is egyenjogúvá tettek a férfiak  érdekében, a valóság az, hogy az apákat veszélyes joghézagok és emberellenes jogalkalmazási gyakorlatok taszítják képtelen társadalmi helyzetbe. Miközben az államtitkár azt hazudná a férfiaknak, hogy az apáknak jobbak az életkilátásiak, a valóság az, hogy manapság a házasságok fele válással végződik, amely válópereknek háromnegyed részét nők kezdeményezik, és ennek során az apák nagy eséllyel lesznek az állam alapvető emberi jogokat megsértő eljárásának szenvedő alanyai. A kommunista érából itt felejtett, államfeminista magyar családjog és jogalkalmazási gyakorlat könnyen azt eredményezheti, hogy az apák elveszítik lakhatásukat, méltánytalan mértékű, asszonytartásnak is beillő gyerektartásra kötelezik őket, miközben havonta csak néhány órát láthatják gyermekeiket. Mindezeknek eredményeként pedig szükségszerűen szenvednek el súlyos mentálhigiénés ártalmakat nem csak az apák, hanem a gyermekeik is. Ma az apaság felvállalása az esetek nagyon jelentős részében a lehető legrosszabb életkilátásokat eredményezi egy férfi számára.

Mindezek ellenére hiába fordulnak a férfijogi, apajogi szervezetek az Emberi Erőforrások Minisztériumához illetve a Miniszter Elnökhöz nyílt levelekben, petíciókban, hiába tartanak utcai demonstrációkat, semmilyen érdemi választ nem kapnak. A férfiszervezetek által felvetett problémákat úgy söpri a szőnyeg alá a kormányzat, mintha ezek nem is léteznének.

Már az elmúlt évben kemény hangú nyílt levelet küldött az Apaszív Egyesület is a Miniszterelnöknek, az Államfőnek és az illetékes kormánytagoknak, amelyben felhívták a figyelmet az elvált apák és gyermekeik kapcsolattartását súlyosan megnehezítő, alapvető emberi jogokat megsértő szabályozásra. Ezt követően kérdezte Demény-Nagy Kristófot, az Apaszív Egyesület alelnökét Toplak Zoltán, aktivistaújságíró az apaszervezet által felvetett problémákról. Ezt a botrányosan leleplező erejű, de azóta is visszhang nélküli interjút közöljük az alábbiakban itt a Férfihangon is.

– Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere még 2017 végén azt nyilatkozta, hogy a kormány egyik legsikeresebb területe a családpolitika. Az  Önök nyílt levele, petíciója mintha más képet mutatna.

– Az Apaszív egyesületnek nem célja a klasszikus értelemben vett politizálás, azonban közérdekű társadalmi témát érint küldetésünk, így átfogó megközelítés szükséges annak sikerre viteléhez. Ennél fogva ez hazánkban politikai kérdéseket is felvet. A családpolitika fogalma egy átfogó, számos kérdést magába foglaló fogalom, így akár lehetnek is olyan részei a családpolitikának, amelyek sikeresnek mondhatóak. Az elvált apák esetében azonban egészen más a helyzet. A szülő-gyermek viszony a legszorosabb alapja az emberi kapcsolatoknak, örökké fennmaradó szinergia. Ha azonban a szülők elválnak, házassági- vagy élettársi életközösségük megszűnik, akkor a gyermekre ma Magyarországon koncepciós, rendszer-szintű, elapátlanítás vár, az apát pedig gyakorlatilag egy távoli ismerős minőségébe kényszeríti a rendszer. Ebben a tekintetben a rendszer nem, hogy nem sikeres, hanem nemes egyszerűséggel embertelen, életidegen és gonosz. Ezért radikális változásokat szeretnénk elérni e téren, hogy sok százezer polgár Magyarországon, gyermek és apa, valamint elszakított nagyszülő, rokon, a természetesség elvével részt vehessenek egymás életében. Egy kölcsönös és állandó igényről van szó, amelyet alaptörvényünk, jogszabályaink, nemzetközi kötelezettségeket rögzítő egyezményeket tartalmazó normáink – és erkölcsi szabályaink is biztosítanak. Viszont a magyar családjogi gyakorlat ezt teljesen elveszi.

– Kik a fő felelősök, hogy mindez így alakult?

– Távolabbról nézve a jogfejlődésünk és a magyar társadalom a felelős, amely magánüggyé minősíti ezt a kérdést: a válás során a gyermek és a szülő viszonyát. Magánjogi eszközökkel, a családjog szabályaival köti gúzsba a feleket és szabadítja rá a rendszert a védtelen szülőkre. 60-70 éves egyébként is rossz felfogású joggyakorlat dívik a bíróságokon, mit sem törődve a társadalmi változásokkal, a hazai és nemzetközi jogfejlődés humánus irányaival ezen a téren, valamint annak garanciáival. Magyarországon azonban az intézményesített elapátlanító és ezzel károkozó rendszer méregfogát maguk a jogi szabályozást látszólag alkalmazó bírák és bírósági vezetők jelentik. Ők egy elavult joggyakorlat szerint úgynevezett igazságügyi pszichológus szakértőkkel karöltve minősítik a szülőket egy idejétmúlt, százéves pszichológiai teszt alapján, amely végén a szakértői megállapítások valósága a gyakorlatban ellenőrizhetetlen és egyébként pedig teljesen életidegen. Egyébként pedig mivel ez a tesztsor feltételezéseken alapul, igen csak aggályos, hogy egyáltalán alkalmazásra kerülhet.

– Vagyis a szakértői megállapítások is kétségbe vonhatók?

Hírdetés

– A bírák maguk választják ki a szakértőket egy névjegyzékből, azokat, akikkel általában együtt szeretnek dolgozni. Az sem jelent gondot, ha adott esetben egy kirendelt szakértő nem rendelkezik gyermekpszichológusi szakképesítéssel. A rendszer nem ismerheti el, hogy hibázott, hibázik, hiszen ezzel önmagát védi. Ha csak egyetlen esetben is megtörténne ez, az a rendszer számára maga lenne a pokol. Perek tömkelege indulna ugyanis újra.

– Mindezek alapján kivételeznek az anyákkal?

– Nem azt mondjuk, hogy kivételeznek velük. Az esetek döntő többségében egyszerűen a kezükbe adják az együttélés és ezzel járó mindennapi nevelés jogát. Alapelv, hogy a gyerek az anyáé és nála van a helye – ezt általában nem is lehet eredménnyel vitatni, megcáfolni a bíróság előtt. Akkor is, ha a különválást az anya kezdeményezi, ami egyre inkább erősödő tendencia. De még akkor is, ha csak fogja magát és a közös családi együttlétből kiragadja és elviszi magával a gyermeket, minden előzetes esemény vagy megbeszélés nélkül, aminek pedig jogi értelemben véve is a legsúlyosabb cselekménynek kellene lennie. És akkor is, ha az apa egyébként egy bizonyíthatóan felelős és tisztességes, gyermekszerető és családcentrikus szülő, akiknek szülőként semmi rossz nem róható fel. A tanárok, ismerősök, sőt az anya új partnerének gyermekkel töltött idejét nem kérdőjelezi meg senki sem – viszont az apával való kapcsolattartást rendszeresen korlátozzák. De ha belegondolunk, akkor tulajdonképpen semmilyen racionális érv nincs az anyai túlhatalom biztosítása mögött.

– Mennyiben tér el az európai gyermekelhelyezési gyakorlat a hazaitól?

– Tőlünk nyugatabbra és északabbra általában együttműködésre késztetik a szülőket. Azonos jogok illetik meg őket, ami mindkét szülőnek azonos mértékben ad lehetőséget a fizikai gondoskodásra, közös időtöltésre. Ott senki nem kap az idehaza divatos, “előzetes ítéletnek” is nevezett ideiglenes intézkedéssel privilégiumot manapság. Mindezekkel szemben nálunk egészen más a gyakorlat. A hazai „gyermekelhelyezések” mindenről szólnak, csak éppen a gyermek érdekeit nem veszik figyelembe. A bíróságokat általában a „tudjuk le az ügyet” típusú mentalitás uralja, sőt az intézkedésükkel általában maguk fokozzák csak igazán a feszültséget, miközben valójában ezzel csak tömik az ügyvédek és szakértők zsebét a szülők pénzéből. Belső bírói körökből, családjogi ügyszakban dolgozó bírák vallják, hogy a kar nem alkalmas és nem érdekelt a békés rendezés lebonyolítására. Természetesen azért akad köztük ritka kivétel is, akiről az ellenkezője mondható el. De ez csepp a tengerben. Azt nem vitatom egy pillanatig sem, hogy ítéletet tudnak hozni. Egy per itthon átlagosan 3-4 évig zajlik, miközben pár hét alatt lezárható lenne egy proaktív és modern, gyermek, és nem papírközpontú, erre fenntartott apparátussal. Mellékesen milliárdokat spórolna meg vele az ország és sok ezer jobban teljesítő, boldog gyermek és apuka venne minket körül.

– Az új Ptk. bevezette a váltott gondoskodást, ami ezentúl nemcsak közös megegyezéssel, hanem bírói döntéssel is kimondható. Mik a tapasztalatok? Érvényesül már ez a gyakorlatban?

– A gyakorlatban jóformán semmi nem változott. A váltott gondoskodást csak együttműködő szülők esetén támogatja a bíróság. Nagy hiányossága és hibája a szabályozásnak, hogy a szülők vitája esetén az „alkalmasabbnak” ítéli a szülői felügyeleti jogok gyakorlását – azaz oda helyezi el a gyermeket. A másik szülő és a gyerek így elveszíti alapvető emberi jogait. Szünetelnek ezek a jogaik. Ezzel együtt nem csak a másik szülőt, de a komplett másik szülői ágat is, nagyszülőket, rokonokat beleszámítva. A szabályozás feudális viszonyokat idéz, túlhaladott. Az együttműködést, mint alapvető szülői kötelezettséget a joggyakorlat nem követeli meg a vitázó féltől – így nincs következménye egy egyezségre képtelen szülő akcióinak. Amennyiben a nyugatra és az egész EU-ra jellemző közös fizikai gondoskodás és felügyelet kerülne a Ptk-ba, a visszaélési lehetőségek megszűnnének. Aki meg nem akar együttműködni, az ne akarjon gyermeket nevelni. Ezt követi az uniós országok családjogi szabályozása is. De itthon ez nem számít.

– Mit tehetnek így az elvált magyar apák? Egyedül harcolnak az igazukért?

– Látnunk kell, hogy a gyermekek és apák Magyarország alaptörvényében foglalt joga sérül azzal, amikor rendszerszinten szakítják el őket egymástól. Teszik mindezt az emberi természetesség és humanitás elvével szembemenő önkénnyel. Hogy alapvető jogokért kell harcolniuk az apáknak, az a rendszer szégyene. Azoknak a szégyene, akik ezt megteszik, megtehetik évtizedek óta minden konzekvencia nélkül. Intő jelnek kellett volna lennie már évekkel ezelőtt, hogy egyesületek és internetes fórumoknak kellett létrejönniük emiatt. Tisztességes, becsületes, gyermekszerető férfiakról beszélünk, akik javarészt egyféle krónikusan traumatikus állapotba kerülnek, mivel elszakítják tőlük szeretett gyermekeiket. A gyermek oldaláról talán még fontosabb a kérdés: melyik gyermeknek jó az, ha mindenféle valós ok nélkül nem láthatja az egyik szülőjét? A rendszer beteg. Ebben a helyzetben már csak az a kérdés maradt, hogy az ország vezetése számára mekkora horderejű ez az ügy. Természetesen bármikor állok elébe egy nyílt beszélgetésre az illetékes kormánytagokkal, lehet csupán, hogy nem tudnak erről a tragikus helyzetről. A kormány ugyan meghirdette, hogy 2018 a Családok Éve, azonban az elvált apák és gyermekeik kapcsolatának kérdésében semmi előrelépés nem történt. Pedig most már igazán elérkezett a tettek ideje.


Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »