Antiszemiták és antiszemitázók

Antiszemiták és antiszemitázók

Donáth György szobrának megkísérelt felavatása kapcsán újra sikerült az ellenzéknek olyan színben beállítani a kormányt és a Fideszt, mintha antiszemitákat szeretnének rehabilitálni, nem ítélnék el a Holokauszt szellemi kitervelőit.

A Beszélő 1988/2-es számában Kubinyi Ferenc írt egy tanulmányt, amelyben Donáthról pozitív hangnemben emlékezett meg. Kende Péter az akkor még liberális Magyar Hírlap 1997. április 15-i számában írt róla Tisztelgés egy mártír előtt címmel. A Demszky Gábor vezette, baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés 2002-ben díszsírhelyet adományozott Donáth Györgynek. Ezek alapján a szobrot állítók joggal bízhattak abban, hogy Donáth György személye nem kelt ellenérzést a balliberálisok között.

Tévedtek. A balliberálisok ugyanis maguknak tartják fenn azt a jogot, hogy pillanatnyi érdeküktől függően eldöntsék, ki és mikor elfogadható. Ebben semmilyen morális elv nem köti őket, hiszen számos antiszemitát viszont elfogadnak, a népi íróktól kezdve Bajcsy-Zsilinszky Endréig. Jó, ha megjegyezzük az ökölszabályt, hogy azok az antiszemiták, akik megfeleltek a kommunistáknak, jók a balliberálisoknak is. Hasonlóan ahhoz, hogy a nyilas diktatúra támogatói elfogadhatatlanok, kivéve, ha átálltak a kommunistákhoz, mint Csikós-Nagy Béla. A kommunista diktatúra támogatói – mint Horn Gyula, aki fegyverrel vett részt az ’56-os forradalom leverésében, vagy a svábok kitelepítésében és a padláslesöprésekben oroszlánrészt vállaló, az NKVD-nek saját elvtársait besúgó Nagy Imre – elfogadhatóak és köztiszteletnek örvendhetnek, szobruk is lehet.

Hogy lehet, hogy a balliberálisok befolyása a történelmi emlékezetre jóval nagyobb, mint ami támogatottságuk alapján megilletné őket? Erre nehéz más választ adni, mint hogy nem végeztük még el a házi feladatot. A polgári oldalnak a balliberálisokéval versengő történelmi narratívája hézagos, esetleges és gyakran színvonaltalan. Szimbolikus, hogy a rendszerváltás katartikus közösségi élménye éppen a már említett NKVD-ügynök Nagy Imre és kommunista társai újratemetése volt. Nagyon hasonlóan ahhoz, mint amikor a kommunista párt Rajk László újratemetésével próbálta elhitetni, hogy a törvénytelenségek legszánandóbb áldozatai a funkcionáriusok voltak. Nagy Imre személyének és szerepének átfogó újraértékelése azóta sem történt meg.

Azt megállapíthatjuk, hogy a Donáthnak szobrot állítók méltatlanul estek az antiszemitázók áldozatául. Azt jelentené ez, hogy a jövőben bátrabban és határozottabban kellene antiszemitáknak szobrot állítani? Semmiképpen. Nem kellene a balliberálisokat éppen elvtelenségükben követni.

Bayer Zsolt azt írja a Magyar Hírlapban a szoborállítás körül kirobbantott mesterséges botrányról, hogy „Egyszer s mindenkorra elég volt abból, hogy pusztán a zsidó szenvedéstörténeten keresztül szemléljük a történelmet.” Bayer téved: az antiszemitizmus és nyomában a Holokauszt nem csupán a zsidó szenvedéstörténet része! Csak az egyik a gyilkos ideológiák és tragikus történelmi események sorából – amikor a politikai vezetők és szolgálatkész írástudóik kijelölik az emberek egy csoportját, akiket a civilizáció szabályait sutba dobva szabad kirabolni, megfosztani jogaiktól, majd végül megölni. Ennek nagy hagyománya van: a rómaiak a keresztényeket gyűlölték, a katolikusok az eretnekeket, majd a protestánsokat, szunniták a siítákat, hutuk a tuszikat stb. Ne felejtsük el, hogy a haláltáborok túlélői még haza sem jöttek, amikor 1945 májusában a magyar kormány már a szövetségesekhez fordult, a svábok kitelepítését kérve. Decemberben Nagy Imre benyújtotta a rendelettervezetet, majd a végrehajtási utasítást. Eközben a Vörös Hadsereg törvénytelenül mintegy 130 ezer embert hurcolt kényszermunkára a Szovjetunióba. A tömeges deportálást koncepciós perek kísérték, az egyházak és a birtokos osztály kifosztása, majd az önálló középosztály megsemmisítése. A parasztság kifosztása és TSZ-ekbe kényszerítése során (Nagy Imre volt a begyűjtési miniszter) 400 ezer ember ellen folytattak eljárást, legalább 100 emberen hajtották végre a halálos ítéletet, és 600 ezren hagytak fel a gazdálkodással. A Holokauszt ebben az értelemben 1945 után is folytatódott, csak éppen a zsidóság után a magyar népesség más csoportjai is  a kifosztás, a jogfosztás és a törvénytelen kivégzések áldozatává váltak. A Ludas Matyi karikatúrája ezt nagyon jól illusztrálja. A kommunista párthoz közel álló lap Imrédy volt miniszterelnök ellen úgy akarta felkorbácsolni a gyűlöletet, hogy zsidónak ábrázolta – már a szovjet megszállás alatt!

Az ország lakossága ugyanolyan tehetetlenül és védtelenül – vagy éppen kárörömmel és a zsákmányból részesedve – nézte végig a hatalom által kijelölt csoportok elhurcolását, mint a vészkorszak során. A magyar államapparátus ezekben is éppúgy részt vett. Szóval ne hivatkozzon senki se úgy a Holokausztra, mint ami a zsidók problémája; szociálpszichológiai értelemben ugyanis megágyazott az utána is évtizedekig folyó embertelenségnek. Elviselhetővé, sőt, természetessé tette az elviselhetetlent.

Ha valaki a jövőben szobrot szeretne állítani, nagy kellemetlenséget előzhet meg magának, ha ellenőrzi, nem volt-e antiszemita az illető. Nem azért, hogy elkerülje a balliberálisok támadását, hanem saját elvei érdekében. Ha nem teszi meg, csak magára vethet, bármennyire igazságtalannak is érzi a menetrendszerűen bekövetkező botrányt és kommunikációs vereséget.

Az írás a Magyar Idők 2016. március 2-i számában megjelent cikk kissé bővített változata.

A címképen Donáth György a kivégzése előtt, 1947-ben. Forrása a napitortenelmiforras.blog.hu, az illusztrációé a Ludas Matyi.

The post Antiszemiták és antiszemitázók appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »