Antal Réka – Valamit adni a közösségnek

Antal Réka – Valamit adni a közösségnek

Antal Réka, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai areális tanulmányok szakának harmadéves hallgatója Nyitra város díjában részesült. A kitüntetést – kultúra és művészet kategóriában – az önkéntes munkájáért érdemelte ki.

Már gimnazista korom óta igyekeztem és mind a mai napig igyekszem kivenni a részemet a szülőfalum, Palást kulturális életéből, mivel mindig is nagyon fontos szerepet játszott az életemben a kultúra és a művészet. 2022 szeptemberében elkerültem szakmai gyakorlatra önkéntesként a Divadelná Nitra nevű nemzetközi fesztiválra”

– fogalmazta meg kérdésünkre Antal Réka, majd így folytatta:

Hírdetés

Olyan helyen szerettem volna szakmai gyakorlatot végezni, ahol megtanulhatok valami újat, beleshetek a kulisszák mögé és találkozhatok olyan emberekkel, akik a kulturális szférában dolgoznak akár művészként, szervezőként vagy stábtagként. Egy ilyen helyen bőven akad megoldandó feladat, így igyekeztem rugalmasan a szervezők segítségére lenni. Segítettem a színház díszítésénél, előkészíteni a reklámtáskákat a vendégek és a fellépők számára, az irodai munkákban, dolgoztam a fesztivál regisztrációs részlegén, dolgoztam a fesztiválon fellépő művészekkel, illetve segítettem a szlovák–magyar tolmácsolásban is.”

A fesztivál végén a szervezők neki adták a Divadelná dobrovoľníčka 2022 elnevezésű címet, majd jelölték a Srdce na dlani nevű díjra is kultúra és művészetek kategóriában. A Nyitra megyei komisszió szintén neki ítélte a díjat a kultúra és művészetek kategóriában. Ezt Nyitra polgármesterétől, Marek Hattastól vette át.

Nem a díjak miatt csodálatos dolog önkéntesnek lenni, hanem azért, hogy valamit adhatunk magunkból a közösségnek; esetemben a kultúra és a művészetek terén. Mindezt úgy, hogy cserébe nem várunk semmi jutalmat”

– tette hozzá.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »