Antal Árpád: Szentgyörgy nem Caracal

Háromszéken a prefektus személye nem számít: függetlenül attól, hogy magyar vagy román, szociáldemokrata vagy liberális, valamennyi kormánybiztos feladata keresztbe tenni a nemzetpolitikailag fontos ügyeknek – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy harmadik mandátumába belevágó polgármestere szerint Románia olyan, mint egy iránytű nélkül hánykolódó csónak, és nem rendelkezik országtervvel. Az elöljáró elképzelése szerint a megyeszékhely regionális központtá válik, amelynek gazdasági húzóereje lesz, és innovatív megoldások fellegváraként tekintenek rá.

– Nehezen döntötte el, hogy vállal-e harmadik mandátumot. Hogyan értékeli az első kettőt?
– Sepsiszentgyörgyösen: az egyik kezünkkel építkeztünk, a másikkal védekeztünk. Sok időt és energiát emésztett fel, hogy folyamatosan figyelni kellett, ki, mikor, mivel támad, hogy tesz keresztbe. Hiába próbálnak egyesek párhuzamot vonni, Sepsiszentgyörgy nem olyan város, mint Caracal. Itt mások a kihívások. Az én esetem abból a szempontból is más, hogy mindig nyíltan felvállaltam: egy székelyföldi polgármester nemcsak városgazda, hanem közösségi vezető is. A városról szóló valamennyi döntést bele kell ágyazni abba, hogy hosszú távon pozitív hozadéka legyen a közösség számára.

– Ebben benne van a prefektussal folytatott állandó küzdelem, ami gyakran a városfejlesztést is gátolja. Van elképzelése arról, miként lehet ezt „leszerelni”
– Nehéz kérdés, mert a prefektus ennek csak az arca, mögötte valójában egy erős rendszer működik. Évek után arra a következtetésre jutottam, hogy a prefektus személye nem számít. Elég sok prefektust elfogyasztottunk, és függetlenül attól, mennyire volt baráti, magyar vagy román, szociáldemokrata vagy liberális, a végeredmény mindig ugyanaz: a mögötte álló rendszer dolgozott, és aláíratta vele, amit akart. Ebben a megyében a prefektusnak az a feladata, hogy gátolja a munkánkat, hogy a nemzetpolitikailag fontos ügyeknek keresztbe feküdjön, ha kell, bírósághoz forduljon. Például hiába szabályozza most már törvény a helyi zászlók használatát, a dák szimbólumok hiányára hivatkozva még mindig halogatni lehet.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »